Lezárult a "Pusztán hatan" bűnmegelőzési program - videóval

2017. július 6. 17:02 | Szabó Rita

Több képzést is tartott idén az időskorúak számára a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a „Pusztán hatan” elnevezésű bűnmegelőzési programjában. Ezeken az előadásokon a rendőrség a lopások és más, elsősorban tanyákon, külterületen előforduló, időseket érintő bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire hívta fel az érdeklődők figyelmét.

 

A Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa által támogatott kezdeményezésben 6 megye vett részt. Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. A megyék képviselői zárókonferencián összegezték a bűnmegelőzési program eddigi eredményeit.

A program zárókonferenciáján a szakemberek úgy fogalmaztak - "Bűnt megelőzni nem lehet irodából." A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács titkárságvezetője szerint mindent meg kell tenni, azért, hogy az idősebb generációt felkészítsék az újonnan kialakult helyzetekre. Gratzer-Sövényházy Edit r. ezredes elmondta, hogy kialakult egy olyan bűnözői réteg, aki az erőszaktól sem riad vissza. Ezért kiemelt fontosságúnak tartják a programot.

 

 

A hat megye összefogásán alapuló kezdeményezés lényege, hogy felhívják a figyelmet az elsősorban tanyákon, külterületen előforduló, időseket érintő bűncselekmények megelőzésének lehetőségeire.  A projekt a megyei Polgárőr Szövetségek szoros együttműködésével valósult meg. A programot 2017. május 23-án kezdte meg mind a 6 megye rendőr-kapitánysága és hivatalosan augusztus 15-ig tart majd. Viszont a szakemberek elmondták: a rendőrség tovább folytatja a bűnmegelőzési programot, a projekt lezárultával is, amelyet kiegészítenek majd új elemekkel.

 

 

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL