Leváltották a Kormányhivatal főigazgatóját

2017. február 3. 19:52 | Zsíros András

Gajda Róbert kormánymegbízott után pénteken a Békés Megyei Kormányhivatal főigazgatóját, Petróczki Zoltánt is leváltották. Ezt Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be újságírók előtt Békéscsabán.

Decemberben több járási hivatalt tekintettek át munkahatékonyság szempontjából, ennek eredményeként 17 járási hivatal vezetőjét cserélték le, és két kormányhivatal élén hoztak olyan döntést, amely változást jelent – fogalmazott Lázár János. „Szabolcs megyében és Békés megyében változott a kormányhivatal vezetése, és mai nappal változik a kormányhivatal szervezeti hivatalát, szervezeti egységét vezető főigazgató személye is” – emelte ki a miniszter. Elmondta, ezt azért tartotta fontosnak, mert a kormányhivatalok szerepe nagy mértékben megnőtt január elseje óta: több ezer hatósági és ügyintézési feladata van a járási- és kormányhivataloknak. Hozzátette: ehhez egy új típusú szemléletre, egy más típusú munkára van szükség.

„Gajda Róbert nem dolgozott rosszul, ezért a kormány számít a segítségére, és számít a munkájára, de azt szeretném, hogyha még professzionálisabb és még pontosabb lenne egy olyan megyében a területi közigazgatási munka, amelynek stratégiai partnerségi szerepet szán a kormány” – utalt a Kormányhivatal nemrégiben leváltott kormánymegbízottjára. Elmondta, Békéscsabával megállapodtak arról, hogy súlyos tízmilliárdos fejlesztéseket támogatnak ebben a városban. Hangsúlyozta, azon dolgoznak, hogy 2017. január elsejétől professzionális területi közigazgatása legyen az országnak. Úgy fogalmazott: egy megyei kormányhivatal olyan, mint egy kisebb kormány, ami az országos szintet képezi le. „Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy világos és egyértelmű, koncentrált és fegyelmezett legyen a vezetés” – zárta szavait a miniszter, aki az utódokra vonatkozó kérdésre annyit közölt: vannak már elképzelések a személyekről, de ezt még nem osztja meg a nyilvánossággal.

FEL