Lengyel kórusok találkozója és díjátadó csabaiakkal

2016. május 6. 12:58 | Mikóczy Erika

 

A Fővárosi Lengyel Önkormányzat a Fasori Evangélikus Gimnáziumban szervezte meg a Magyarországi Lengyel Kórusok Találkozóját. Ezen ünnepség keretei között köszöntötték a 2015/2016 tanév második félévére Kerényi Grácia ösztöndíjat elnyert tanulókat is. A rendezvény fővédnöke Roman Kowalski, Lengyelország magyarországi meghatalmazott és rendkívüli nagykövete volt.

Az ünnepségnek békéscsabai vonatkozása is voltak. A kórustalálkozón fellépett a Chopin kórus, Rázga Józsefné karnagy vezetésével (bal oldali fotónk illusztráció, a Lencsési Közösségi Házban készült).

A budapesti rendezvényen vehetett át díjat Török Virág is Békéscsabáról, aki az ELTE lengyel szakos, első éves hallgatója. Az ösztöndíjat kimagasló tanulmányi eredményeiért kapta. A hangverseny után dr. Várnai Dorota, a Fővárosi Lengyel Önkormányzat elnöke adta át a Kerényi Grácia ösztöndíjakat a tehetséges fiataloknak. Az ösztöndíj jelentősége, hogy a lengyel közösség életében aktív részvételre ösztönzi, segíti a díjazottakat, valamint pénzbeli támogatást nyújt nekik. Ez az új kapcsolat még sok-sok meglepetést és szép pillanatokat tartogat a fiatalok számára.

A kórustalálkozó és az ösztöndíjak ünnepélyes átvételét követően állófogadással egybekötött jó hangulatú, tartalmas beszélgetés alakult ki a jelenlevők között.

 

 

 

 

További programok »

FEL