Lelőtték a berlini merénylőt

2016. december 23. 11:55 | Varga Diána

Az olasz belügyminiszter nem sokkal ezelőtt sajtótájékoztatón erősítette meg, hogy Anis Amrit lőtték le a rendőrök Milánóban. Marco Minniti kevés részletet árult el a Milánó északi külvárosában péntek hajnalban történt lövöldözésről, de megjegyezte, hogy “lehetnek még fejlemények” az ügyben.

Az ANSA olasz hírügynökség korábbi információi szerint Milánóban, egy igazoltatás során állítottak meg a gyalogosan közlekedő férfit, aki a hátizsákjából előkapott egy fegyvert és rálőtt az egyik rendőrre. Az egyenruhások viszonozták a tüzet - írja a hirado.hu.

A La Stampa úgy tudja, hogy Amri azt kiáltotta Allah Akbar, mielőtt tüzet nyitott. A meglőtt járőr a vállán sérült meg, kórházban ápolják, de nincs életveszélyben. Anis Amrit hajnali három órakor egy vasútállomás közelében akarták igazoltatni, amikor kitört a tűzpárbaj. Amrit az ujjlenyomata alapján azonosították.

A közmédia római tudósítója szerint ebben a városrészben él a milánói  muzulmán közösség nagy része. Elképzelhető, hogy egy ismerőséhez, rokonához tartott. Az olasz hatóságok azt sem zárták ki, hogy egy másik vonatra akart átszállni és Dél-Olaszország, onnan pedig Tunézia volt a végső úti célja. Sajtóértesülések szerint viszont a vasútállomásnál egy autó várt Anis Amrira. Ezt azonban a hatóságok nem erősítették meg – mondta el Sárközy Júlia.

Holtteste mellett egy vonatjegyet talátak. Annak segítségével rekonstruálták, hogyan jutott el Berlinből Milánóba. Amri a franciaországi Chambery-ből Torinón keresztül érkezett az észak-olaszországi nagyvárosba. Sárközy Júlia, a közmédia római tudósítója szerint az olasz ellenzék emiatt máris a határok ellenőrzésének megerősítését, a schengeni szabályok felfüggesztését sürgeti.

Forrás: hirado.hu

FEL