Lejárt diákigazolványok – December 16-tól kell járulékot fizetni

Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, be kell jelentkeznie a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz, és december 16-tól egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie.

A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után még október 31-ig érvényes azoknak a diákigazolványuk, akik idén nyár elején fejezték be tanulmányaikat. Ha a volt diák nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el – és más jogcímen sem jogosult az egészségügyi szolgáltatásra –, akkor december 16-tól (a diákigazolvány lejártát követő 46. naptól) egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie. Ez idén havonta 7 110 forint, naponta pedig 237 forint.

Ez azt is jelenti, hogy legkésőbb december 30-ig, azaz az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság lejártát (december 15-öt) követő 15 napon belül be kell jelentkezni a NAV-hoz, a 17T1011 jelű adat- és változás-bejelentő lapon. A nyomtatvány a www.nav.gov.hu honlapról letölthető és benyújtható ügyfélkapun keresztül elektronikusan, vagy nyomtatva postán, illetve személyesen az ügyfélszolgálaton.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a tárgyhó utáni hó 12. napjáig átutalással vagy csekken lehet befizetni a NAV Egészségbiztosítási Alapot megillető bevételek magánszemélyt, őstermelőt, egyéni vállalkozót, kifizetőt terhelő kötelezettség beszedési számlájára, amelynek száma: 10032000-06056229. Átutaláskor a közlemény rovatban az adóazonosító jelet fel kell tüntetni.

Lehetőség van arra is, hogy az egészségügyi szolgáltatási járulékot a volt diák helyett – hozzájárulásával és a NAV jóváhagyásával – más személy vagy szervezet fizesse meg.

A járulékfizetéssel és a nyomtatvány kitöltésével kapcsolatban a NAV Infóvonalán, a 1819-es telefonszámon lehet érdeklődni, illetve a NAV honlapján további hasznos információk találhatók a 17T1011-es adatlap kitöltési útmutatójában és a 91. számú információs füzetben.

 

Forrás: Nemzeti Adó- és Vámhivatal

 

Megosztás:

Címke: , ,