Lehullt a lepel - Megtöltötték tartalommal a 21. Csabai Kolbászfesztivált!

2017. szeptember 12. 10:38 | Kugyelka-Zámbori Eszter

A 21. Csabai Kolbászfesztivál - amit idén október 19. és 22. között rendeznek - ezúttal is meglepetéseket tartogat - mondta Hégely Sándor fesztiváligazgató hétfőn a Csabai Kolbászházban. 

Ez év tavaszán a Magyar Értéktár részévé vált a Csabai Kolbászfesztivál. Az ország meghatározó gasztronómiai rendezvényeként értékké beemelt fesztivál programjában ezért idén is a hagyományápolás, és a csabai kolbász hírnevének öregbítése van a középpontban. Mindemellett természetesen a koncertek is fontos szerepet kapnak, a hazai zenei élet népszerű fellépői váltják egymást a Csabai Kolbászfesztivál színpadjain.

 

 

Hégely Sándor fesztiváligazgató a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy évek óta emelkedik a kolbásztöltő-versenyre jelentkező csapatok száma, szombaton már több mint 750 csapat méri össze a tudását. A szárazkolbászok versenye is töretlen népszerűségnek örvend, az előzetes jelzések alapján közel kétszáz nevezést várnak. A vasárnapi töltött káposzta-főző verseny egyre nagyobb érdeklődésre tart számot.

Idén visszatér a csütörtöki kezdőnapra a fesztivál, és vasárnapig tart majd a program. A rendezvény fővédnöke idén Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.

A tájékoztatón dr. Ambrus Zoltán a fesztivál szülőatyja elmondta, örömteli az a tény, hogy a kezdetekor, és most is ugyanaz a legfontosabb: a csabaiság, a Békéscsabához kötődés erősítése. Hangsúlyozta, hogy ugyanilyen fontos a kolbászkészítés hagyománya, amely egy olyan értéke Békéscsabának, amit érdemes hosszútávon a város marketing részévé tenni.

A Csabai Kolbászfesztiválnak minden évben van vendég városa, korábbi években egy külföldi, és egy belföldi település kapott bemutatkozási lehetőséget. Idén Magyarországról Érd mutatja meg magát a kolbászfesztiválon, hozzá kapcsolódóan az Etyek-Budai borvidék lesz a díszvendég. A fesztiválnak idén azonban nem egy határon túli vendég városa lesz, hanem egy határon túli nemzet. Ausztrália mutatkozhat be a gasztronómiai fesztiválon.

Hégely Sándor fesztiváligazgató hozzátette: a huszonegyedik rendezvény színvonalát a hazai zenei élet kiválóságai is emelik, Békéscsabára érkezik majd ugyanis a Halott Pénz, a Quimby, a Tankcsapda, a Wellhello, a Punnany Massiff, a Magna Cum Laude, a Budapest Bár, de itt lesz Kasza Tibi, a Margaret Island, és a Honeybeast is. A vasárnapi családi napon amellett, hogy 50 százalékos kedvezménnyel vásárolható meg a hurka, kolbász, cigánka rengeteg gyermekprogrammal, várják a kilátogatókat. A rendezvényre több meglepetéssel is készülnek.

A fesztivált a korábbi évekhez hasonlóan a békéscsabai sportcsarnoknál rendezik meg, azonban idén nagyobb területen lesz, két nagy sátorral, és két nagy színpaddal.

A fesztivál részletes programja www.csabaikolbaszfesztival.hu oldalon érhető el.

További programok »

FEL