Lázár János: Novemberben jelentős béremelés lesz az egészségügyben

2017. október 27. 14:49 | behir.hu

Jelentős bérfejlesztést jelentett be novemberre az egészségügyben a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki tájékoztatóján.

Lázár János elmondta: mintegy 98 ezer ember, köztük 79 ezer szakdolgozó és 16 ezer szakorvos bérét emelik.

Az orvosok újabb 100 ezer forintos emelésre számíthatnak, míg a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos bérfejlesztésre.

Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek – ismertette.

Lázár János közölte azt is: a kabinet döntött a kórházak adósságrendezéséről is, valamint azon intézmények támogatásáról, amelyek strukturális változtatásokat hajtanak végre az adósság hosszú távú csökkentéséért. Erre 56 milliárd forintot hagyott jóvá a kabinet.

Ebből az intézmények 30 napon túli adósságát rendezik, de azokat az kórházakat is támogatják, amelyek az ellátás színvonalát növelő változtatásokat hajtottak végre.

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL