Látott már vöröshasú unkákat?

2017. február 27. 14:30 | Balázs Anett

Ha nem, most közelről is megfigyelheti őket, ugyanis a  Körös-Maros Nemzeti Parkban megújult a mocsárréten átívelő padlósor, amely remek hely az állatok és növények megfigyelésére.   A Körös-Mar

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kis-Sárréti területi egységén,  Geszt és Zsadány határában 2004-ben adták át a Kis-Vátyoni tanösvényt.  A létesítmény a terület változatos élőhelyeit és a különböző társulásokhoz kötődő élővilágot kívánja bemutatni a vendégek számára. A kezdő lépéseket egy pallósoron teheti meg a látogató, mely egy mocsárréten ível keresztül. Az év első felében a réten víz áll így nagy élmény a vízállás fölött sétálva ismerkedni a mocsárrétek jellemző állat – és növényfajaival.
A pallósoron vízisiklók, mocsári teknősök napoznak, szitakötők pihennek meg a korláton. Közelről figyelhetjük meg a vízben úszó vöröshasú unkákat, miközben a réti tücsökmadár, távolabb az énekes nádiposzáta  énekét halljuk. Nyár közepétől nyílik a virágkáka és elborítja a kiszáradó részeket bennszülött, védett növényünk a kisfészkű aszat. A tanösvény idős erdőfolton, száraz gyepeken, mocsárszéleken jut el a halastavak partján álló megfigyelő toronyhoz, majd onnan indul a közút felé a Nagy-Zsombékos elárasztott területe mentén. A közel nyolc kilométeres séta az év bármely szakában sok látnivalót nyújt.
Az információs táblákat, útjelzőket rendszeresen karbantartják a nemzeti park munkatársai, a nyomvonalat évente több alkalommal  kaszálják, ápolják. A pallósor fölött is eljárt az idő és szükségessé vált javítása, mely lehetővé teszi, hogy tavasz közeledtével újra biztonságos nyomvonalon fogadják vendégeiket.

Aki pedig még a cikk olvasása közben nem tudta volna emlékeiben felidézni mi is az a vörshasú unka, annak eláruljuk, hogy ez az állat a kétéltűek osztályába, a békák rendjébe és az unkafélék családjába tartozó faj. 

Minden kedves látogatónak kellemes sétát, szép élményeket kívánnak a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai!

 

További programok »

FEL