Labdarúgás

2020. március 9.

MLSZ: Egyelőre zárt kapus a bolgár-magyar EB osztályozó

A Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos tájékoztatást kapott a bolgár szövetségtől, amelynek értelmében a jelenlegi helyzet szerint, zárt kapus lesz a Bulgária-Magyarország mérkőzés március 26-án. A visszavonásig hozott intézkedést azonban bármikor megváltoztathatja a bolgár illetékes minisztérium.
2020. március 9. 19:10 | behir.hu
Tovább olvasom

Schindler Szabolcs felmérte a fiatalok tudását a felkészülési mérkőzésen

Az eredmény mindig fontos, de ennek a mérkőzésnek más célja volt – fogalmazott a lilák vezetőedzője. A Békéscsaba 1912 Előre pénteken egy felkészülési mérkőzést játszott a DEAC együttese ellen, miután a Balmazújváros kizárását követően ellenfél nélkül maradt a labdarúgó NB II 27. fordulójában. A csabaiak szakmai stábja elsősorban az U19-es és a megyei első osztályú második csapat fiataljait nézte meg, hiszen az első csapat keretében tizenegy játékos is sérüléssel küzd.
2020. március 9. 12:03 | Hidvégi Dávid
Tovább olvasom
2020. március 4.

Száz nap múlva kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság

Pontosan száz nap múlva kezdődik a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság. A torna történetében először Magyarországon is lesznek mérkőzések. Az M1 egész nap kiemelten foglalkozik a témával. Tudósítóink bemutatják a mérkőzések helyszíneit, a hazai szurkolói zónát, és az is kiderült, hogy kik lesznek az Európa-bajnokság hazai sportkommentátorai – derül ki az M1 Híradójából.
2020. március 4. 18:21 | behir.hu
Tovább olvasom
2020. március 3.

Labdarúgás: Budapest rendezi a 2022-es Európa-liga döntőt

Az Európai Labdarúgó Szövetség hétfői döntése alapján 2022-ben a budapesti Puskás Arénában rendezik az Európa-liga döntőjét. A végrehajtó bizottság amszterdami döntése sporttörténelmi jelentőségű, mivel Magyarországon korábban még sosem rendeztek egymeccses döntőt egyetlen férfi nemzetközi kupasorozatban sem.
2020. március 3. 09:48 | behir.hu
Tovább olvasom
2020. március 2.
2020. március 1.
2020. február 28.

Kincses Ádám: Fontos lenne megszereznünk az első idei győzelmet – galériával

Újabb bravúrra készül a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgó csapata, ezúttal a Merkantil Bank Liga 26. fordulójában. A lilák vasárnap a bajnokság 2. helyén álló Budafoki MTE otthonába látogatnak, amely együttes nem ígérkezik könnyű ellenfélnek. A Békéscsaba 2020-ban még nem nyert mérkőzést a pontvadászatban, hiszen a szezon folytatásában még csak döntetleneket játszottak.
2020. február 28. 11:08 | Hidvégi Dávid
Tovább olvasom
2020. február 27.
2020. február 23.
2020. február 22.

Amatőr labdarúgókat díjaztak Békéscsabán - galériával

Idén már a nyolcadik alkalommal zajlott Békéscsabán az a rendezvény, amely során a megyei amatőr futballisták, edzők és szakemberek legjobbjait díjazta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Békés megyei igazgatósága. Az eseményen a jelenleg is aktív játékosok és edzők mellett több különleges kategória győzteseit is kihirdették.
2020. február 22. 17:24 | D. Nagy Bence
Tovább olvasom

Több változást is bejelentettek a Sarkadi Kinizsinél

A Megyei II. osztály „A” csoportjában szereplő Sarkadi Kinizsi Labdarúgó Egyesületnél nagy volt a mozgás a téli átigazolási időszakban, hiszen öt játékos távozott, akik helyére hat új érkezett. Mindemellett az egyesület sporttelepén bekötötték a vezeték nélküli internetet is, amely a játékvezetők dolgát könnyíti meg a bajnoki mérkőzéseken.
2020. február 22. 14:57 | Hidvégi Dávid
Tovább olvasom
FEL