Labdarúgás: Nyíregyházára látogat a Csaba

2017. május 20. 09:15 | Kovács Dávid

Vasárnap a Nyíregyháza Spartacus otthonában, keleti rangadón lép pályára Boér Gábor együttese. A középmezőnyben elhelyezkedő hazaiak számára tét nélküli az összecsapás, azonban a csabaiak életben tartanák minimális feljutási reményeiket.

A két mérkőző fél ezer szállal, oda-vissza kötődik egymáshoz. A nyírségiek új szakvezetője, Dajka László évekkel ezelőtt többször is dolgozott Békéscsabán. A Szpari keretében jelenleg is ott van Rubus Tamás és Szokol Zsolt, mindkettőjük csabai nevelésű. A lila-fehér oldalt tekintve több korábbi nyíregyházi játékos is pályára léphet vasárnap. Gyurján Bence a Nyírsuliban nevelkedett, Urbin Péter, Spitzmüller István és Máthé Gábor is játszott piros-kékben, Hrabina Alexre pedig mindkettő igaz. A két szurkolótábor is baráti viszonyt ápol, hiszen a két csapat szimpatizánsai rendszeresen teremtenek sportszerű, igazi futballhangulatot az egymás elleni mérkőzéseken. A felek az utóbbi 13 évben szép számmal találkozhattak egymással. Bár a statisztika piros-kék dominanciát mutat, a 2016 november 20-án lejátszott összecsapáson 3-0 arányban, magabiztosan nyert a Csaba. A jelen pillanatban 13. helyen álló szabolcsiak, akik 13 győzelem, 6 döntetlen, valamint 16 vereség után, a fennmaradó három fordulóban még kozmetikázhatnak mérlegükön, 2004 óta nyolc alkalommal győztek a viharsarkiak ellen. A számokból hat döntetlen, valamint két csabai győzelem is kiolvasható, de az sem elhanyagolható adat, hogy kivétel nélkül minden eddigi mérkőzésen esett gól. A két csapat között nyolc bajnoki pozíció és 15 pont különbség van a tabellán, így habár  az erőviszonyok jelentősnek tűnnek, a meccs végeredményét megtippelni egyáltalán nem egyszerű.

A fordulóban egy feljutó sorsa már biztosan eldőlhet, amennyiben a Puskás Akadémia legalább egy pontot szerez – erre  jó esélye van a 18. helyezett Cegléd otthonában. A további feljutó sorsa azonban még továbbra is kérdéses, hiszen a 2-4. helyen álló együttesek mindössze egy pontnyi különbséggel várják a 36. forduló történéseit. Matematikai esélye még a csabai csapatnak is maradt, de ennek megvalósulásához igen kedvező csillagállásnak kell bekövetkeznie.

Az Előre heti programja a hétfői regenerációs tréninggel indult, melyet kedden pihenőnap követett. Szerdán délután viszont már újból teljes erőbedobással edzett a csapat. Csütörtökre két foglalkozást és videózást írt elő a szakmai stáb, míg pénteken délelőtt újra pályás edzéssel folytatódott a program. A szombat délutáni gyakorlást élőben közvetítik a klub honlapján, a vasárnapi ebéd után pedig útra kel a csapat.

A vendéglátók keretében, a Sopron elleni mérkőzésen Takács Tamás orrcsonttörést szenvedett, így pályára lépése bizonytalan. Más sérült vagy eltiltott nem hátráltatja az összeállítás meghatározását. Érdemes Rudolf Gergelyre figyelni, aki a Szpari házi góllövőlistáját nyolc találattal vezeti.

 

 

Dajka tesztel, Boér újabb lépést tenne

 

Dajka László: – A Békéscsaba ellen mindig nagy mérkőzéseket játszunk, de hasonlóan készülünk most is, mint bármelyik másik találkozóra. Hazai pályán elkezdtünk egy jó sorozatot, ezt szeretnénk folytatni, szeretnénk örömet szerezni a szurkolóknak. Ezzel együtt a nézők megértését is kérem, mert elkezdjük a jövőt is tervezni, és három-négy játékos kapcsán mind a vezetőségnek döntenie kell, mind nekem szakmai véleményt kell mondanom, így azok kapnak lehetőséget, akik kevesebbet szerepeltek. A Békéscsaba ellen még ez kevésbé lesz jellemző, de az utolsó két találkozón már így lesz. Ami a keretet illeti, Tisza Tibornak volt egy betegsége, de már túl van rajta, Máté Péternek a lágyéki izomnál van sérülése, de megpróbáljuk összedrótozni – mondta Dajka László vezetőedző.

Boér Gábor: – Tudjuk, hogy a Nyíregyházának sokkal komolyabb céljai voltak a bajnokság elején – legalábbis az igazolások és az előzetes várakozások ezt vetítették előre – de valamiért nem úgy sikerültek a dolgaik, ahogy szerették volna és kétszer is edzőt váltottak. A második után, azt lehet mondani, hogy talán jobb periódusban vannak – eltekintve a két úgymond, vállalható vereségtől. Szempontunkból továbbra is az a leglényegesebb, hogy csak magunkkal foglalkozzunk, és ismét előre tudjunk lépni játékban és mentálisan. Nagyon fontos számunkra a szezon utolsó három mérkőzése, hogy megfelelőképpen tudjuk lezárni ezt a bajnokságot és jó helyen tudjunk végezni. Reálisan nézve, van még esélyünk előrébb lépni a táblázaton – ehhez mindenképpen arra van szükség, hogy hozzuk a saját meccseinket és begyűjtsük a három pontokat. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen jó játékosállománnyal rendelkező csapathoz látogatunk, akiknek az utóbbi néhány fordulóban a játéka is sokat javult. Sokkal offenzívabb futballt játszanak és több gólt is szereztek, mint a bajnokság korábbi szakaszában. Sérültek terén Gyurján Bence maródi, aki izomszakadást szenvedett és úgy néz ki, hogy legfeljebb az utolsó mérkőzésre tud majd teljesen felépülni. Mellette Gránicz Patriknak lett kardiológiai problémája, amely remélhetőleg csak egy kisebb ritmuszavar. Hrabina Alex is sérüléssel bajlódott a héten, de szerintem a jövő héten már ismét teljes értékű munkát tud végezni. Rajtuk kívül más sérültünk vagy eltiltottunk nincs. Az előző mérkőzés természetesen jó hatással volt a csapatra és a heti felkészülés jó hangulatban telt. Nagyon remélem, hogy ezt a mentalitást és hozzáállást a bajnokság végéig meg tudjuk majd tartani és ezáltal azt tudjuk majd mondani, hogy egy nehéz, hosszú bajnokságon vagyunk túl, de a végén mindenki szájíze egy kicsit jobb lehet. Közben már elkezdtük a jövő építését is, ezért próbálunk olyan formában játszani, illetve edzeni, hogy egy picit már erre is készüljünk és a következő bajnokságra vonatkozó taktikai felállásunkat is tudjuk gyakorolni. Ez mindenképpen fontos ahhoz, hogy jövőre is ütőképes csapattal tudjunk rendelkezni.

A Nyíregyháza Spartacus FC – Békéscsaba 1912 Előre mérkőzésen Molnár Attila fújja majd a sípot. Az 1989-es születésű játékvezetővel legutóbb 2017. február 26-án (22. forduló), a Békéscsaba 1912 Előre – Budaörs 1-1 mérkőzésen, tartalék játékvezetőként találkozhattak utoljára a lilák. Pályafutása alatt eddig 323 sárga- és 27 piros színű lapot használt fel. Segítőiként Nazsa Tamást és Máyer Gábort jelölték ki.

A Merkantil Bank NB II Liga 2016/2017-es szezon 36. fordulójának összes mérkőzését megrendezik május 21-én, vasárnap. A párosítás a következő: Budaörs – Soroksár (M4 Sport), Balmazújváros-Szolnok, ZTE– Csákvár, Mosonmagyaróvár–Cigánd, Siófok–SZEOL, Nyíregyháza–Békéscsaba, Dorog–Sopron, Szeged 2011–Kisvárda, Cegléd–Puskás Akadémia, Vác-Kozármisleny.

További programok »

FEL