Labdarúgás – Magyar Kupa: Nyolcaddöntős az Előre

Kedden és szerdán rendezték a labdarúgó Magyar Kupa főtáblás küzdelmeinek 3. fordulós mérkőzéseit. A Békés megyei együttesek 50 százalékos mérleget mutathatnak fel, miután a Békéscsaba 1912 Előre magabiztosan jutott a legjobb 16 közé, míg a szarvasiak menetelését a Zalaegerszeg állította meg.

Családias hangulatban, nulla fokhoz közeli, csípős hidegben és hószállingózásban kezdődött az NB III-as Tiszaújváros és a Békéscsaba mérkőzése – számolt be a klub hivatalos honlapja. Ahogy bemelegedett az Előre, az első negyedóra után Birtalan Botond máris egy jó átadással kínálta meg Mészáros Márkot, aki hasonlóképp a hétvégi bajnokihoz, a kapuba helyezte a labdát (0-1). A folytatásban is a lilák irányították a játékot, és a vezetés birtokában határozottan fociztak, de az első félidőben már nem változott az eredmény.

A csabaiak szempontjából a második játékrész is jól kezdődött, hiszen a 47. percben Nagy István szöglete után Babinyecz Balázs bólintotta a labdát a tiszaújvárosi kapuba (0-2). A továbbiakban is annyit adott ki magából Boér Gábor csapata, amennyi éppen szükséges volt, hiszen a hétvégén még egy fontos, idegenbeli megmérettetés előtt áll a viharsarki gárda.

A Békéscsaba magabiztosan hozta a kötelezőt, és immár a legjobb 16 között várja a sorsolást. A másik Békés megyei együttes, a korábban az NB II-es Mosonmagyaróvárt is búcsúztató, megyei első osztályú Szarvasi FC az NB II-es Zalaegerszegi TE együttesét fogadta. A gólnélküli első félidőt követően Balázs Zsolt mesterhármasával a ZTE bő 10 perc alatt eldöntötte a mérkőzést, így véget ért a szarvasiak kupamenetelése.

 

Megosztás:

Címke: , , ,