Labdarúgás: A Dorog ellen javíthat az Előre

A negyedik helytől csupán három, a harmadiktól pedig négy pontnyi lemaradással, a Kórház utcában folytatja a Békéscsaba 1912 Előre, amikor vasárnap 16 órától, a 2017-es év utolsó előtti hazai mérkőzésén a Dorogi FC együttesét fogadja.

Ezzel együtt már csak négy bajnoki és egy Magyar Kupa mérkőzés maradt vissza az idei esztendőből, és a még szerezhető 12 egységből igen fontos lenne minél többet begyűjtenünk. Annál is inkább, hiszen a mezőny közepe rettentően egyben van, a 3-10. hely között legtöbb négy pontnyi különbséget olvashatunk ki a számokból. Továbbra sem dőlt el tehát semmi, annak ellenére, hogy a jelen pillanatban első helyezett, 43 pontos MTK, és 40 ponttal bíró, második Kisvárda ellépni látszik a mezőnytől. Az Előrének következő vendége ellen sem lesz egyszerű dolga, hiszen a Komárom-Esztergom megyeiek mindössze négy ponttal és három pozícióval vannak lemaradva a liláktól, talán az egyik legstabilabb középcsapatnak számítanak, hiszen a pillanatnyilag 12. helyen álló dorogiak, 5 győzelem, valamint 6-6 döntetlen és vereség mérleggel több meglepetést is szereztek már a szezonban.

Legyűrték a Nyíregyházát (3-0), az MTK Budapest csapatát (2-1), valamint a Zalaegerszeget (3-0) is. Az eddigi nem túl fényes hazai mérleget jó lenne kozmetikázni, hiszen a Viharsarokban eddig megszerzett 3 győzelem, 3 döntetlen és ugyanennyi vereség továbbra is azt bizonyítja, hogy a Békéscsabára látogató csapatok motivációja szinte egyenes arányban nő a Kórház utcai stadion felé megtett kilométerek számával.

A két mérkőző fél eddig mindössze kétszer, a 2016/2017-es bajnokságban találkozott egymással: 2017. május 28-án gólnélküli döntetlen született, valamint 2016. november 27-én pedig idegenben nyert a csabai gárda. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy vendégeknek egyelőre még nem sikerült gólt szerezniük a viharsarkiak ellen. Schindler Szabolcs keretének összeállítását két eltiltás is nehezíti, hiszen Tomás Lénárt a Cegléd elleni mérkőzés 41. percében történt kiállításának köszönhetően egy mérkőzéses eltiltását tölti, valamint Mészáros Áronnak kigyűlt öt darab sárga cédulája miatt szintén ki kell hagynia a csabai túrát. A képlet viszont egyáltalán nem olyan egyszerű, mint ahogy az tűnhet, hiszen a dorogiak stabil védekezésének köszönhetően a gólszerzéshez nagy erőket kell mozgósítani. Annál is inkább, hiszen vendégek nyakán ott lohol a Soroksár – pontegyenlőséggel csupán gólaránnyal előzik meg a budapestieket, valamint a Budaörs is – mindössze egy egységgel lemaradva, így mindkét mérkőző fél kimondottan pontszerzési kényszerben van.

A feszültséget oldandó, amely egész héten érezhető volt csapatunk körül, Boér Gábor némileg alakított a heti programon. A hétfői pihenő után, kedden délután regenerációs tréning, szerdán pedig szinte egész napos foglalkozáson vettek részt a játékosok. Csütörtökre viszont testmozgással egybekötött, figyelemelterelő-csapatépítő programot szerveztek a lilák, és a pósteleki paintball pályán kommandósoknak álcázva próbálták csökkenteni a nyomást. Péntek délután viszont újra videózás és edzés volt a program, melyet a klub utánpótlás játékosainak öltözőlátogatása is színesített. A felkészülést szombaton délelőtt átmozgató tréninggel zárta az együttes.

A mérkőzés játékvezetőjeként Gyarmati II. Tibort akkreditálta a szövetség. Az 1981-es születésű sporttárssal legutóbb 2016. szeptember 18-án, a SZEOL SC idegenbeli, 3-0-s legyőzése alkalmával, szintén játékvezetőként találkozhattak a lilák. Segítőiként Punyi Gyulát és Márkus Pétert jelölték ki. A tartalék játékvezető feladatait Berényi Tamás látja el.

A Merkantil Bank NB II Liga 2017/2018-as szezon 18. fordulójának párosítása: Budafok–Gyirmót FC Győr, Szolnoki MÁV–Budaörs, Vác-Nyíregyháza, Cegléd-Soroksár, Siófok–Szeged 2011, Kisvárda–MTK, Békéscsaba 1912 Előre–Dorog, Csákvár – Kazincbarcika, ZTE– Sopron, ETO FC Győr–Mosonmagyaróvár.

 

 

Így látják a főszereplők

 

Boér Gábor: – Szeretnénk kijavítani a múlt heti botlást és egész héten azért dolgoztunk, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot. Minden más csak magyarázkodás lenne.

Schindler Szabolcs: – Vasárnap olyan csapat ellen lépünk pályára, ahol én magam is sokat játszottam. A békéscsabaiak nagyon szeretik a jó futballt és a helyi csapatot. Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Békéscsaba nagyon jól kezdte a szezont. Jelenleg kisebb hullámvölgyben vannak, ami nem szabad, hogy megtévesszen minket. Nagyon erős játékoskerettel rendelkeznek, akik ellen szervezetten kell védekeznünk. Ha a játékosok a hetek óta gyakorolt elemeket be tudják mutatni, akkor elhozhatjuk a három pontot.

Papp Károly: – Függetlenül az elmúlt egy-két hét szerényebb teljesítményétől, továbbra is teljes mértékben bízom a csapatban. Nem hiszem, hogy a játékosok mások lennének, mint akik augusztusban futballoztak, tehát úgy hiszem, hogy győzni fogunk. Ez részemről nem is kérdés, más hozzáállás nem is lehet célravezető. Sérültjeink továbbra is vannak: Gyurján Bence, Kálmán Szilárd és Ilyés Tamás még mindig nem bevethető, mindenki más azonban a stáb rendelkezésére áll. Az őszi szezon végén egyelőre a helyezésekkel nem szeretnék foglalkozni, sok van még hátra a bajnokságból, és nagyon szoros a mezőny. Azt is tudjuk, hogy tavaszra azért rendszerint történnek még fordulatok, így nem szabad senkit eltemetni, vagy bajnoknak kikiáltani. Arra kell koncentrálnunk, hogy a hátralévő idő alatt minél több meccset nyerjünk meg, aztán majd meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Azt várom, hogy a tavaszi szezont úgy kezdjük, és úgy fejezzük be, ahogy azt a Békéscsabának zárnia kell. Nem kell magyarázni, hogy csapatunk is jelentős változáson ment keresztül a szezon előtt – játékosok, szakmai stáb -, de ez más együttesekre is igaz. Nekünk kizárólag magunkkal kell most foglalkozni, tavaszra viszont olyan produktumot és akár bravúrokat is kell hozni, ami visszatesz minket arra a polcra, ahol helyet kell foglalnunk.

Birtalan Botond: – A két legutóbbi forduló nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Mindenféleképpen javítani szeretnénk a hétvégén, ami egyáltalán nem lesz egyszerű. Igen erős csapat érkezik Csabára, amely több bravúrt is végrehajtott már a szezonban. Ennek ellenére úgy érzem, hogy erőben jobbak vagyunk, így remélem sikerül jó játékot a pályára tennünk, és megnyerni az összecsapást. Szeretnénk visszakerülni a rendes kerékvágásba, hogy az őszi szezont – reálisan nézve – a 3-5. hely között fejezhessük be, ehhez viszont a hátralévő négy mérkőzésen minél több pontot kellene szereznünk. A kupában pedig mindenképpen továbbjutást várok.

 

Forrás: Békéscsaba 1912 Előre

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , ,