Kutyája mentette meg a nő életét

2016. május 20. 11:16 | Fekete Kata

Nyolc év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte a Békés Megyei Bíróság azt a férfit, aki rágyújtotta a takarót az élettársára. Az ítélet nem jogerős – tudtuk meg a Gyulai Törvényszéktől.

A pár története 2008-ban kezdődött, majd 2013 októberéig élettársi kapcsolatban éltek, de sokat veszekedtek. A viták esetenként odáig fajultak, hogy a vádlott bántalmazta a nőt.  A férfi végül 2013 októberében elköltözött, azonban ezt követően is rendszeresen megjelent a sértettnél. Ilyenkor az ittas férfi vagy békülni akart az asszonnyal vagy durván szidalmazta, fenyegette.  A férfi nem tudta feldolgozni, hogy véget ért a kapcsolatuk, és 2014 januárjától kezdve az erősödő féltékenység hatására egyre súlyosabb cselekményeket követett el a sértett sérelmére. Előfordult, hogy az alvó sértett házába bemenve levágott a sértett hajából.

2014. augusztus 23-án körülbelül 22 óra 40 perckor a sértett lefeküdt aludni a ház hálószobájában, de a bejárati ajtót nem zárta be. A vádlott másnap hajnalban, 2 óra 15 perc körül kerékpárral odament a nő házához, majd bement a bejárati ajtón át a konyhába. Onnan látta, hogy a sértett az ágyon fekszik, majd rágyújtott egy cigarettára. Ekkor feldühödve odalépett az alvó sértetthez, és egy öngyújtóval meggyújtotta a sértett takaróját. Látta, hogy égni kezdett a takaró, és kiment a házból. A sértett néhány perc múlva arra ébredt, hogy a lakásban tartott kutyája nyüszít, és rángatja a bal kezét. Felült az ágyon, és észlelte, hogy a szobában nagy füst van és izzik a takaró a lábánál, ezért egy pohárból vizet öntött rá. Ezt követően felkelt, kinyitotta az ablakot, és hallotta, hogy a vádlott jellegzetes hangot kiadó kerékpárjával távozik. Körülbelül 5-6 perc múlva a vádlott visszafordult, hogy megnézze mi történt, de utána elhagyta a helyszínt.

Az ítélet indokolása szerint a vádlott a nyomozás kezdetén minden részletre kiterjedő, tényfeltáró beismerő vallomást tett, mely számos olyan információt tartalmazott, amelyről csak az elkövető tudhatott. Később azonban már tagadta a cselekmény elkövetését. A vádlott beismerő vallomása, valamint a rendelkezésre álló egyéb bizonyítékok – így például a tűzvédelmi szakértői vélemény és az igazságügyi orvosszakértői vélemény – alapján a bíróság kétséget kizáróan megállapította a bűnösségét.

A bírói gyakorlat szerint a tűz általi halál különös kegyetlenséggel elkövetettnek minősül, mely az emberölés egyik minősített esete. Azonban tekintettel arra, hogy a sértett időközben felébredt, és eloltotta a tüzet, a cselekmény kísérleti szakban maradt. Ezért a bíróság a vádlottat az emberölés minősített esetének kísérletében mondta ki bűnösnek.

A büntetés kiszabása során a bíróság nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott nyomozati szakban teljes körű, tényfeltáró beismerő vallomást tett, valamint arra is figyelemmel volt, hogy a cselekmény kísérleti szakban maradt, és a sértett nem szenvedett el sérülést. Ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a bűncselekményt próbaidő, illetve a sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt folyó büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

 

A bíróság a vádlottat az eljárás során felmerült közel 1,5 millió  forint bűnügyi költségből 352 ezer forint megfizetésére kötelezte, míg a fennmaradó 1,1 millió forintot az állam viseli.

FEL