Kupagyőztes a BRSE - galéria

2016. február 12. 22:16 | behir.hu

Az utóbbi két év bajnoki címei után története első Magyar Kupa győzelmét ünnepelhette a Linamar-Békéscsabai RSE női együttese, amely szettveszteség nélkül verte a címvédő Vasas Óbudát.

A nap utazással, és ezt követően a 3. helyért lejátszott Jászberény-Nyíregyháza derbivel kezdődött. A remek hangulatú derbin a csabai lányoktól vereséget szenvedő Jászberény 3-1-es győzelmével ért véget. Már ekkor hangolt a viharsarkiakat elkísérő szépszámú szurkolósereg. Nehéz volt megtippelni, de jó néhányszázan érkeztek Csabáról. Rajtuk semmi sem múlt! Ekkor még csak reménykedtünk: a lányokon sem fog! Még akkor is ebben reménykedtünk, ha a Magyar Kupában félelmetes Vasas együttese volt az ellenfél: az előző 10 évben egyet kivéve döntős volt.

Ez azonban nem zavarta lányaikat és fantasztikus kezdést produkáltak, teljesen állva hagyták ellenfelüket! Hiába próbálkozott bármivel Jókay Zoltán edző, a BRSE lányai még soha nem látott fölénnyel "oktatták le" a fővárosiakat. Húsz perc sem kellett a 25-13-hoz. A második játszmában 8-7-nél még valamelyest reménykedtek a piros-kék szimpatizánsok, de nem sokáig. Sarah Clement élete formáját hozta, egyszerűen nem ment át a sáncán a labda. A csabai ütőjátékosok pedig kivétel nélkül kiváló formában bombáztak, nem lehetett más a vége, csakis az újabb szettgyőzelem: 25-17. A harmadik etap már az örömünnep volt a lelkes csabai drukkereknek, látni lehetett, hogy a mai napon csak egy lehet a győztes: a BRSE! Az eredmény már másodlagos volt (25-17), a hatalmas ünneplésé lett a főszerep! Fennállása során először nyert Magyar Kupát a mindenki kedvencévé előlépő lánycsapat! Hab a tortán: a döntő legszebb játékosa Bodnár Dorottya lett, a legjobb csabai játékos Soós Nikolett, míg a döntő legjobbjának Szakmáry Grétát választották! Kell ennél több?

A gyönyörű eredményről a hétfő esti Kezdőkör magazinműsorunk 20.20-tól természetesen kiemelten foglalkozik majd!

Szegedi Zsolt

FEL