Kunágotai zászló a portugál-magyar meccsen

2016. június 21. 13:01 | Fekete Kata

Elkészült a magyar zászló Kunágota felirattal, és elindultak Franciaországba a dél-békési videópályázat nyertesei. A Calendula Terv által életre hívott, kreativitásra és önkifejezésre ösztönző kezdeményezés keretében ezúttal a pályaművekre voksolók közt sorsoltak, méghozzá jegyet a Magyarország-Portugália Eb-meccsre. Simonka György szövetségi elnök szerint a pályázat segítségével fiatalok üzenhetnek fiataloknak.

A cél, megtalálni azokat a lehetőségeket, melyek segítik a fiatalok helyben tartását. Ennek érdekében dolgozza ki több száz szakember a komplex térségfejlesztési koncepciót, a Calendula Tervet, és ennek keretében hirdették meg azt a videópályázatot, melyben „Dél-Békésben szeretnék élni!” címmel, 2-5 perces pályamunkákat várnak békés megyei középiskolásoktól, felsőoktatásban tanulóktól. A beérkezett videókra már javában zajlik a szavazás, és nyertesek is vannak már. Június 20-án a szerencsés szavazó, a kunágotai Fodor Andrásné vehette át a Magyarország-Portugália Európa-bajnoki labdarúgó-mérkőzésre szóló három belépőt, és a szállást is biztosító nyereményét. Azt mondja, boldog, hogy részt vett
a játékon.
– Mivel a pályázatok között volt helyi nevező, nem is gondolkodtam azon, kire adom le a szavazatomat. A nyereménnyel a fiamat leptem meg, nagyon örülök, hogy kijuthatnak Franciaországba – emelte ki.
A nyereményt Simonka György, a Calendula Terv kidolgozását koordináló Dél-Békés Jövőjéért Szövetség elnöke és Süli Ernő Pál, Kunágota polgármestere adták át. A településvezető hangsúlyozta, örömmel tölti el, hogy vannak még olyan fiatalok, akik időt szánnak arra, hogy elkészítsék videójukat, ezzel az adott település hírnevét is öregbítve.
Simonka György szerint ma már minden egyes helyben maradó ember kincs.
– Békés megye lakossága évente mintegy 4000 fővel csökken, a rendszerváltás óta egy békéscsabányi lakosság tűnt el a megyéből. Az elmúlt évtizedekben a megállapításon és a sóhajtozáson kívül senki nem tett komolyabb lépést. A Calendula Tervben olyan komplex programot alkottunk meg dél-békési intézmények, vállalkozások, önkormányzatok vezetőivel, amely ezt a katasztrofális helyzetet közép- és rövidtávon orvosolni tudja. A programot a fiatalok bevonásával, igényeikhez mérten kívánjuk megvalósítani. Az egyik ilyen javaslatuk volt, hogy a fiatalok üzenhessenek a fiataloknak, arról, a saját szemszögükből nézve, mit tekintenek értéknek Dél-Békésben, és milyen térséget képzelnek el maguk számára a jövőben. Ennek a kiváló ötletnek a nyomán írtuk ki a videópályázatot, melynek díjazottjai hazai
jeles eseményekre nyernek több napos meghívást teljes ellátással. Magam is kiutazok erre az Eb-meccsre a családdal és a barátainkkal, és látom, milyen értéke és jelentősége van ennek a sporttörténelmi eseménynek. Bíztunk abban, hogy a labdarúgó-mérkőzésre szóló
jegyek és a hozzá tartozó szállás motiváló lesz a Calendula Terv honlapja látogatói számára, hogy egy-egy pályázati munkára voksoljanak, és ezáltal nyerjenek is – tette hozzá Simonka György, aki további pályamunkák elkészítésére ösztönzi a fiatalokat.
A videókra július 9-éig tart a voksolás a www.calendulaterv.hu oldalon, a nyertes ott lehet a Forma 1-es Magyar Nagydíjon két társával, és a szavazókra is várnak újabb nyeremények. Azok, akik most nem tudnak részt venni a kezdeményezésben, se keseredjenek, hiszen a program folytatódik, egészen decemberig.

További programok »

FEL