A nyár javában a nyakunkon van és, bár randizni mindig lehet, ezzel együtt számos lehetőség nyílt meg a romantikázni vágyó párok előtt. Felsorolásunkban a jó bevált hagyományos randitippek mellett összegyűjtöttünk néhány különlegességet is, azoknak, akik valami sokkal izgalmasabbra, vagy egyedülállóbbra vágynak.
Augusztusban 20 városban - köztük Békéscsabán - összesen 25 koncerttel várja a Filharmónia Magyarország a helyieket és az ott nyaralókat, hogy a templomok hűvösében és szépségében megpihenve feltöltődhessenek az orgona hangjával és mindazzal, ami hozzá társul.
Hányszor halljuk: „Nincs itt semmi. Nem lehet hova menni. Unalmas Békéscsaba.” Cáfolnám. Aki keres, az talál – és gyakran az információ, hogy hol és mi van, épp az orrunk előtt hever.
Idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a kormány a Nyári diákmunka programját, amelyhez a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum is csatlakozott. Július hónapban a kulturális intézmény Fábry utcai restaurátor és raktárbázisán négy fiatal dolgozik.
Préselt a könyvprés, sercegett a spirálozó, csattogott a kötegvágó, nyisszantott a lemezolló: serény munka folyt a Békés Megyei Könyvtár könyvkötészeti foglalkozásán péntek délután, ahol most A/6-os méretű noteszeket állítottak elő az érdeklődő résztvevők.
Szívből ölel Erzsébet - Sisi magyar kötődései címmel nyílt időszaki kiállítás Szarvason, a Tessedik Sámuel Múzeumban. A tárlat célja Erzsébet királyné magyarországi kötődéseinek bemutatása, különös tekintettel a magyar kultúrához és a magyar emberekhez fűződő viszonyára.
A héten is számos érdekességgel várta az érdeklődőket a Nyári Népművészeti Tábor a Tégla épületében. Ezúttal többek között a fafaragás és a hímzés művészete került a középpontba. A két csoportba határon túlról is érkeztek táborozók.
A békéscsabai származású zenész, Pataj Péter nevével fémjelzett jazz quartet lépett színpadra szerda este a Csabagyöngye Stégszínpadán. A közönséget népszerű jazz sztenderdek és feldolgozások várták a vízparti koncerten.
Új kincs érkezett a Békés Megyei Könyvtárba. A bibliotéka kölcsönzőtere egy igazán különleges alkotással gazdagodott: a békéscsabai kötődésű Gyevnár Ádám, alias Helm egy leselejtezett kötetből alkotta meg a fantasy világok legendás alakját, Gandalfot, a Szürke mágust.