A Turay Ida Színház művészeinek előadásával kezdődött el a Köszönjük, Magyarország! program szombat este, Szarvason. A vízi színház 2020-as nyári évad első hónapját a helytálló honfitársaknak szóló köszönet jegyében szervezi meg. Az első ingyenesen látogatható előadással az orvosok előtt tisztelegtek Köszönjük, Magyarország, Köszönjük, Orvosok! címmel.
Közép-Kelet-Európa egyetlen épen maradt gótikus téglavára előtt zenélt a Szegedi Kürtkvartett szombaton délután. Több klasszikust hallgathattak a fürdő és a vár látogatói.
Ünnepi gálaműsorral nyitották meg a Szarvasi Vízi Színház tizedik jubileumi évadát. A kultúráért felelős államtitkár úgy fogalmazott: ez az alkalom színháztörténelmi pillanat, hiszen három hónap kényszerpihenő után június 12-én Magyarország három kiemelkedő városában, színházában Miskolcon, Szombathelyen és Szarvason újra elindult a színházi élet.
Az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkársága május elején jelentette be, hogy 1 milliárd forint átcsoportosításával azonnali segítséget nyújt a független előadóművészeknek, amelyet nem segélyként, hanem feladatvállalás után, előlegként kaphatnak meg a művészek.
A műfaji sokszínűség jellemzi a Gyulai Várszínház 57. évadának programját, amelyet idén július 3. és augusztus 29. között rendeznek meg – tájékoztatott a csütörtöki tájékoztatón Görgényi Ernő, Gyula polgármestere és Elek Tibor színházigazgató.
Gyulán is folytatódik a városban az elmúlt héten indult Térzene sorozat: a Szegedi Kürtkvartett zenél majd szombaton délután 16 órától a gyulai vár tövében. A Térzene Program célja, hogy klasszikus zenei hangversenyeket vigyen el Magyarország minden, ötezer főnél nagyobb településére.
„Mennyeknek megnyíló kapuja” címmel jövő szombaton, június 20-án újfent megrendezik a nyári napforduló ünnepi szertartását. A hihetetlenül masszív programfolyamban többek között lesz parázson-járás, termékenységvarázslás, kötés stb. Baji Miklós Zoltán (BMZ) szertartásvezetővel beszélgettem.
Szilágyi Sándor történész-tárlatvezető, rendhagyó történelemóraként és szabadtéri interaktív kiállításként is jellemezhető előadása közel 30 érdeklődő részvétele mellett zajlott szombaton délután az Almásy-kastély parkjában.
Júniustól már lehet könyveket kölcsönözni a Békés Megyei Könyvtár pavilonjában. Az intézmény a hatályos jogszabályok értelmében még nem fogadhat látogatókat, de a békéscsabai könyvtárosok egy online felület és egy főtéri könyvtárpont segítségével nem hagyják magukra az olvasóikat.