Közösen ünnepli Gyula és Arad Erkel Ferenc születésnapját

2017. október 5. 09:19 | Szabó Rita

Határon átívelő megemlékezéssel ünneplik Erkel Ferenc születésnapját.  November 7-én Araddal közösen emlékeznek meg Gyulán a zeneszerző születésének évfordulójáról. 

Gyula polgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Araddal közösen ünneplik Erkel Ferenc születésnapját. Görgényi Ernő elmondta: a testvérvárosi kapcsolataikat pályázati források felhasználásával erősítik. Legutóbb 1 millió 700 ezer forintot nyertek és ebből valósul meg az aradi közösség és Gyula város közös megemlékezése .

- Testvérvárosi kapcsolatainknál általában nagyon fontos, hogy minél több embert és közösséget vonjunk be, ne csak a városvezetők találkozásában merüljön ez ki. Fontos az is, hogy minél több pályázati támogatást bevonjunk ezeknek a finanszírozásába és a romániai testvérvárosaink esetében pedig nagyon fontos, a határon túli magyarokkal való kapcsolatnak az ápolása és az erősítése.

Az eseményen rajzkiállítás, testvérvárosi tanácskozás is lesz, amely a határon túli magyar és az anyaországi kultúra kapcsolatát járja majd körbe, valamint Erkel műveiből egy koncerttel is készülnek a Vigadóban gyulai, aradi és budapesti művészek közreműködésével.

 

További programok »

Gyula

FEL