Közönségdíjért versenyez Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje

2017. augusztus 12. 14:36 | behir.hu

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas Testről és lélekről című drámája a közönségdíjért versenyez a 65. San Sebastian-i Filmfesztiválon szeptemberben - olvasható a rendezvény internetes oldalán.

A Gyöngyök elnevezésű szekcióban olyan, Spanyolországban még nem vetített művek kaptak helyet, amelyek már nagy sikerrel szerepeltek más nemzetközi filmfesztiválon.

Az ismertetés szerint összesen hét alkotás van versenyben a nézők által odaítélhető legjobb film, valamint a legjobb európai film díjáért. Előbbi 50 ezer euró, utóbbi 20 ezer euró pénzjutalommal jár.

A magyar dráma mellett ebben a szekcióban szerepel Robin Campillo: 120 battements par minute (Percenként 120 szívverés) című alkotása, amely idén elnyerte a 70. cannes-i fesztivál nagydíját és a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját is, valamint Andrej Zvjagincev orosz rendező Szeretet nélkül című filmje, amely a zsűri díját kapta meg Cannes-ban.

A válogatásba bekerült az amerikai Todd Haynes Wonderstruck című filmje, amelynek főszerepeit két világsztár, Julianne Moore és Michelle Williams alakítja, Michael Showalter The Big Sick című komédiája, Luca Guadagnino Call Me By Your Name című romantikus alkotása, továbbá Fernando León de Aranoa Loving Pablo című mozija, amely Pablo Escobar kolumbiai drogbáró élettörténetét dolgozza fel.

A filmfesztivált szeptember 22. és 30. között rendezik meg az észak-spanyolországi tengerparti városban.

 

Forrás: MTI

További programok »

Kultúra

FEL