Kozma Dominik országos csúccsal hatodik 200 méter gyorson

2017. július 25. 18:17 | Szendi Rita

 Kozma Dominik 1:45.54 perces országos csúccsal, nagyszerű versenyzéssel a hatodik helyen végzett 200 méter gyorson kedden a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.

A hazai közönség egyik új kedvence hétfő este az elődöntőből új egyéni csúccsal, Cseh László 2009-es, 1:45.78-as országos rekordjától mindössze kilenc századdal elmaradva a hetedik idővel jutott a fináléba.
A 2012-ben, Debrecenben Európa-bajnoki bronzérmes Kozma az 1-es pályán elképesztő lendülettel kezdett, 50 méteren világcsúcs részidőn belül fordult, féltávnál harmadik volt, és úgy tűnt, nem is fárad el. Az utolsó hosszra másodikként érkezett, ekkor azonban a többiek még erősíteni tudtak, az utolsó métereken megelőzték a magyar úszót, aki így is megdöntötte az országos rekordot, s élete legjobb eredményét érte el ebben a számban.
"Elvitt a szívem, ajándékot akartam, már csak a közönségnek is. Megtréfáltam a többieket, de ez lett a vége, ők rutinosabbak voltak. Legközelebb is ugyanezt fogom csinálni, csak be is fejezem" - mondta Kozma, majd hozzátette, azért kezdett nagy tempóban, mert félt, hogy nem tudja kiúszni magát, ha később kapcsol rá.
Győzött az olimpiai bajnok kínai Szun Jang.

Eredmények:
férfi 200 m gyors, világbajnok:
-------------------------------
Szun Jang (Kína) 1:44.39 perc
2. Townley Haas (Egyesült Államok) 1:45.04
3. Alekszandr Krasznyih (Oroszország) 1:45.23
...6. KOZMA DOMINIK 1:45.54

forrás: MTI

További programok »

FEL