Közel 800 millió forintból újul meg a békéscsabai piac

2017. május 28. 10:53 | behir.hu

Közel 800 millió forintból újul meg a békéscsabai piac. A felújítás során a csarnok és a mellette lévő külső területek átalakítása is megtörténik. Borbola László építész elmondása szerint a legnagyobb értéke a felújításnak a vásárcsarnok átalakítása lesz.
A tervek szerint elsőként a szabadtéri piac lefedése történik meg idén, jövő tavasszal pedig a csarnok átalakítása kezdődik el.
Ezen felül a nyílászárókat is kicserélik a teljes tetőszigeteléssel együtt. A megjelenés is jóval korszerűbb lesz a jelenleginél. Mindezek mellett a közvetlen környezet is megújul. A főbejárat előtt például egy zöld, rendezett pihenőhelyet alakítanak ki – tette hozzá Borbola László.

Jelenleg az engedélyek beszerzése és a kiviteli tervek készítése folyik. A szakértők elmondása alapján a felújítás több ütemben valósul meg. A felújítás alatt korlátozásokra is számítani kell. A városüzemeltetés azonban igyekszik lehetőséget biztosítani a folyamatos adásvételre. A jelenlegi ütemezés szerint legkésőbb másfél év múlva már egy korszerű, megújult piaca lesz a megyeszékhelynek.

A távlati tervekben pedig egy közel 5 milliárd forintos, komplex fejlesztés is szerepel. Ebben egy új csarnok és a szükséges parkolóhelyek kialakítása is megtörténik. Az elképzelések szerint ez, az elkövetkező 3 évben valósulhat meg.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Önkormányzati hírek

Raul Toomas: Lehetne észt testvérvárosa Békéscsabának

Békéscsabára látogatott Raul Toomas, Észtország magyarországi nagykövete csütörtökön, aki a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karának Észt napján tartott előadást országáról. Ezt követően diplomáciai látogatást tett a békéscsabai Városházán, ahol Szarvas Péter polgármesterrel több témában egyeztetett.
2024. április 19. 14:18
FEL