Kövér László: garantált béremelések

2016. november 27. 06:17 | Balázs Anett

A minimálbér és a garantált létminimum jelentős emelésére kerül sor a következő két esztendőben - ezt Kövér László mondta, a Kisgazda Polgári Egyesület regionális ülése előtti sajtótájékoztatón, Békéscsabán. Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, ma már nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány a probléma, amely legfőképpen a szakképzett munkaerők területén mutatkozik meg, így a vállalkozók, munkaadók egyre komolyabb problémába ütköznek. A házelnök, egyrészről hosszú távú megoldásnak tekinti a szakképzési oktatás reformját, másrészről pedig a fiatal szakképzett munkaerő Magyarországon tartása hozhat eredményt, melynek eléréséhez nélkülözhetetlen a munkabérek emelése. Az eddigi intézkedésekkel, mint adókedvezmény és rezsicsökkentés, a kiadási oldalon kívánták csökkenteni a terheket, de most már egyértelműen a jövedelmek emelését célozta meg a kormány.

- Ami megmutatkozik egyrészről a közszférában egymás után bejelentett életpályaprogramok, fizetésemelési programok formájában, a másik oldalról pedig a legutóbbi megegyezés formájában, a munkaadók és a munkavállalók között, aminek a kormány egyfajta közvetítője, moderátora, bizonyos értelemben aktív szereplője, ahol a minimálbér és a garantált létminimum jelentős emelésére kerül sor a következő két esztendőben – hangoztatta Kövér László.

Hanó Miklós alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta, 2010 óta Békéscsabán, európai uniós és helyi források bevonásával, mintegy 80 milliárdos fejlesztés történt.

- 35 milliárd forint az ivóvízjavító-program, 36 milliárd forint a vasútfejlesztés, benne a jaminai városrészt és a belvárost összekötő kétsávos felüljáró megépítése, 15 milliárd a szennyvíztisztító program révén. De az a helyszín is, ahol most éppen vagyunk, vagyis a Csabagyöngye átépítése is ezeknek a fejlesztéseknek köszönhető. Az Orbán kormánynak köszönhetően tudott a város ilyen mértékben fejlődni. A Kisgazda Polgári Egyesület értékei a Fidesszel közösen érvényesültek itt és kormányzati szinten is. Szeretném itt megköszönni mindezt – mondta Hanó Miklós.

Turi-Kovács Béla, a KPE elnöke azt mondta, elképesztő az a fejlődés, ami itt Békéscsabán történt az utóbbi években. Egyúttal arra kérte a jelenlévőket, hogy a jövőben a megye és a régió fejlődését is meg kell indítani, a környező településeket is fel kell zárkóztatni.

További programok »

Politika

Újra ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése

Ismét ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése csütörtökön. Az eseményen többek között szó volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavalyi munkájáról, Békés vármegye ár- és belvízhelyzetéről, illetve a Békés Vármegyei Értéktár Bizottság 2023-as tevékenységéről is.
2024. április 18. 17:40
FEL