Kötelező középiskolai felvételi?

2016. október 17. 08:41 | Mikóczy Erika

 

Az elsődleges feladat meghatározni a gimnázium szerepét – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak Horváth Péter, a pedagóguskar elnöke. Az elnök úgy véli, a kötelező középiskolai felvételi bevezetése nem rossz ötlet, kivéve, ha ezzel akarnák „átterelni” a diákokat a szakképzésbe.

Megkerülhetetlennek nevezte a múlt heti Kormányinfón a kötelező felvételi bevezetését a gimnáziumokban Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint 2-es tanulóknak nincs helyük ezekben az intézményekben. Lázár nem először beszélt erről, az évek során már több iskolai rendezvényen kifejtette, hogy gimnáziumba csak olyan gyerekeknek kellene bejutniuk, akik egyetemen akarnak továbbtanulni, ehhez pedig képesség és elszántság is kell. A gimnáziumi rendszer átalakítását ugyanakkor csupán az új Nemzeti alaptanterv bevezetése után, tehát 2018-19-től, vagyis majd csak a következő kormányzati ciklusban tartja elképzelhetőnek a miniszter.

Az elképzelésről a Magyar Hírlap megkérdezte a Nemzeti Pedagógus Kar elnökét, a győri Révai Miklós Gimnázium igazgatóját. Horváth Péter azt mondta, nem tartja rossznak az ötletet, mert a felvételi általánossá tétele információt adna egyrészt a középiskolák számára a jelentkezőkről, másrészt az általános iskoláknak is hasznos visszajelzés lehetne arról, hogyan sikerült felkészíteniük tanulóikat. Egyébként a Révai- gimnáziumban jelenleg is van felvételi, és korábban minden győri középiskolában volt – közölte az igazgató.

Horváth Péter szerint csak akkor lehetne „felháborodni”, ha az elképzelés mögött a férőhelycsökkentés szándéka húzódna meg, vagyis, ha olyan nehézségű feladatsorokat állítanának össze, hogy csak kevés diáknak sikerüljön a felvételi, tehát ilyen adminisztratív eszközzel próbálnák „átterelni” a tanulókat a szakgimnáziumok, szakiskolák felé.

Megjegyezte viszont, hogy a középiskolai felvételi kötelezővé tételét komoly előkészítő munkának kellene megelőznie, országos körképet készíteni a jelenlegi helyzetről, az átlagpontszámokról, eredményekről, tapasztalatokról, hogy áttekinthető kép alapján, a lehetőségeket reálisan felmérve kezdődjön a munka. Az elsődleges feladat azonban meghatározni, hogy mi is a gimnázium szerepe – szögezte le Horváth Péter.

Forrás: Magyar Hírlap

FEL