Korhű rekonstrukció az átépült vasútállomás

2016. június 9. 16:13 | Laczkó Viktória

 A megyeszékhely eddigi legnagyobb beruházása ért a végéhez, 35 milliárd forintot fordítottak a vasút korszerűsítésre. Ez tartalmazta a vasútállomás épületének mind a belső, mind a külső tér átépítését és a vasúthálózat korszerűsítését is. Csütörtökön hivatalosan is átadták Békéscsabán a felújított vasútállomást.

A lakosok már egy ideje birtokukba vehették a békéscsabai vasútállomás épületét. A külső teret díszburkolattal, parkosítással, szökőkúttal látták el. A külcsín sokak tetszését elnyerte.

- Szép lett, már megérdemelte ez a város ezt a szép új állomást. 

- Ügyesen van megoldva az aluljáróval a közlekedés és annyira érthető, hogy irányítva, hogy tehát még az én koromban is, ha közlekedek látom, tudom, hogy hova kell menni.

A hivatalos átadón minden érintett fél jelen volt, így a MÁV műszaki igazgatója is, aki elmondta, hogy a teljes állomást felújították. Ennek köszönhetően a tervek szerint magasabb szolgáltatási színvonalat nyújtó, korszerűbb vonatok is érkezhetnek a jövőben. - A teljes vasúti infrastruktúra az állomáson belül, a vágányok, kitérők átépítésre kerültek. Akadálymentes közlekedést valósítottunk meg az utasaink számára. Aluljárót, lifteket építtettünk és egy korszerű utastájékoztató rendszert is. - nyilatkozott Tokaji Róbert a MÁV Zrt. műszaki igazgatója. 

A vasútállomás mellett az épület környezetének rendezését, P+R parkolót, valamint új felül- illetve aluljáró építését is tartalmazta a beruházás, ami nem csak Békéscsaba életében jelentős mértékű. Loppert Dániel a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója: - Ez most az állomásátépítések terén holtversenyben a székesfehérvári állomás átépítésével versenyez. Tehát azt mondhatjuk, hogy ha a magyarországi állomás átépítéseket nézzük, akkor gyakorlatilag ez a legfontosabbak között van.

A két évig tartó felújítás eredménye a vasúti elérhetőség komoly fejlődése – foglalta össze Szarvas Péter polgármester. A napokban bejelentett M44-es közúti út megépítése, a reptér és a mostani vasúti fejlesztés számos gazdasági beruházást vonzhat a régióba. - Büszkén mondom el a nálam tárgyalók, konzultációt kérők számára, hogy Békéscsaba fejlődik és ennek most már kézzel fokható bizonyítékai vannak. Nagyszerű pályaudvarunk van, európai színvonalú kiszolgálással - Szarvas Péter. 

A térség országgyűlési képviselője, Vantara Gyula szerint a beruházás 20-30 éven belül megtérül: - A tőke ugye maximum két órát hajlandó utazni. Ez közúton és vasúton is értendő. Ezzel a vasúti kapcsolatban ez a Budapest-Békéscsaba közötti távolság időbeni lerövidülése azt jelenti, hogy megpezsdül a gazdasági élet.

A közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Tasó László a beruházás nemzetközi forgalomban betöltött szerepét is hangsúlyozta. Elmondta, hogy az Arad irányába, Románia felé ez a legfontosabb kapcsolata Magyarországnak: - A teheráru-forgalom szempontjából legfontosabb vasúti kapcsolatról van szó, de természetesen Magyarországnak a tranzit jellege megköveteli, hogy minden tekintetben a folyosóit, az európai közlekedési folyosókat egyértelműen javítsa és fejlessze. Ezért fontos, hogy az autópályákat kiépítsük az országhatárokig, és ezért fontosak az olyan beruházások, mint például a Budapest-Belgrád kapcsolat kiépítése is, illetve ennek a szakasznak Lökösháza felé a teljes kiépítése. Az államtitkár hozzátette, még idén több mint ezermilliárd forintnyi fejlesztés elindítása várható.

Az átadón a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar játszott, illetve a Fekete Péter által rendezett Orient expressz c. darabból adtak elő részletet a Jókai Színház színészei.

FEL