Koraszülött-mentőautóért futottak

2016. május 8. 15:58 | behir.hu

Nyolcadik alkalommal gyűltek össze Gyulán a sérült gyermekekért a Várfürdő Futáson. Az immár hagyományosnak tekinthető karitatív rendezvényen mintegy ezerötszázan segítették a kezdeményezést.

Elkélt a biztatás a futóknak szombat délelőtt a várfürdő téli bejárata előtt kialakított rajt-cél vonalnál, hiszen volt olyan, aki a rövidebb, hét kilométeres távot választotta vagy éppen váltóban futott, de a maratoni és a félmaratoni távnak is nekivághattak a legbátrabbak. A rendezvény már nyolcadik éve mozgatja meg a fürdőváros sportkedvelőit, akik a futás mellett segíteni is szeretnének. A megmozdulás 2009-ben még száznegyven indulóval rajtolt, most pedig mintegy ezerötszázan fogtak össze a sérült gyermekekért.

- Én is azért jöttem, hogy segítsek, támogassam a sérült gyerekeket és úgy látom, hogy elég sokan eljöttek, jó látni, hogy így összefogunk – fogalmazta meg egy fiatal hölgy.

Az Összefogás a Sérült Gyermekekért Közhasznú Egyesület leglátványosabb tevékenységeként tavaly négyszáz sérült, illetve halmozottan hátrányos gyermeket táboroztattunk.

- Az idei évben az a célunk az ötletgazdával, Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohameddel, az év orvosával, hogy egy koraszülött-mentőautót szerzünk be közösen Békés megyének, gyulai telephellyel, hogy a koraszülött gyerekek minél jobb eséllyel induljanak neki az életnek – hangsúlyozta Felföldi Sándor, az egyesület elnöke.
 

FEL