Az ugartyúk ma már ritka fészkelő Magyarországon, állományát mindössze 50-100 párra becsülik. A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül két helyen, Dévaványa térségében és Cserebökényben költ néhány pár - tájékoztatott Kovácsné Oncsik Mária, a Körös-Maros Nemzeti Park
ökoturisztikai ügyintézője.
Az ugartyúk alapvetően az intenzíven rágott szikes pusztai gyepek költőmadara. Az utóbbi évtizedekben azonban a tájhasználatban bekövetkezett változások miatt egyes költőpárok agrár élőhelyekre szorultak. Itt jóval szerényebb a költési sikerük, mint a természetes élőhelyeken (pusztákon), ahol a legelésző állatok és a költőmadarak egymással mindig is harmóniában éltek. Az ugartyúk sajátos riasztó jelzőrendszerével sikeresen védi fészkét a legelésző állatok taposásától.
A mezőgazdasági területeken költő párok számára a legfőbb veszélyforrást a sorközművelő kultivátorozás jelenti. Ezek a tojások csak akkor tudnak megmaradni, ha a fészek hollétét előzetesen felderítik és környezetét védőzónaként kihagyják a művelésből.
Az ugartyúk fészekalja általában két tojásból áll. A szennyes vajszínű alapon vörösesbarna pettyezésű tojások rendkívül jól mimikrizálnak (illeszkednek a környezetbe). Beleolvadnak a szikes pusztába, sőt még az agrárterület felszínének mozaikos színezetébe is. Ha a fészekalj sikerrel túljut a bő háromhetes kotláson, akkor kikelnek a rendkívül érdekes kültakarójú fiókák. Pehelytollazatuk gyapjúszerű megjelenést mutat. Ez a kültakaró az árnyék nélküli, kopár pusztákon is képes megvédeni őket a nap melegétől azokban az időszakokban, amikor a tojó (vagy a költésben szintén résztvevő hím) rövid időre valamilyen okból elhagyja a fészket. Ahogy a fiókák cseperednek, az ugartyúk-család együtt mozog a pusztában, s a kicsik fokozatosan eltanulják a táplálékok (rovarok) megszerzésének módjait.
Észak-Békésben Dévaványa, Körösladány és Túrkeve külterületén költ minden évben néhány pár ugartyúk. Az elfoglalt revíreket leginkább az alkonyattájt hallatszó rikoltó hang alapján tudjuk feltérképezni. A fészekaljak konkrét megtalálása rendkívül aprólékos munkát igényel. Ősszel megfigyelhető az itteni pusztákon a gyülekező csapat, amelynek létszáma általában alig haladja meg a tíz példányt.
