Kolbásztöltésnél jár a kötény, még a focistáknak is

2017. május 24. 10:33 | Knyihár Mihály

A Békéscsaba 1912 Előre labdarúgóit látta vendégül kedden a Csabai Kolbászklub Egyesülete. A sportolók között voltak, akik bár gyakran fogyasztanak, készíteni még sosem készítettek kolbászt. Az elkészült csabait a sportolók, még a helyszínen megsütötték és el is fogyasztották.

Mielőtt a sportolók nekikezdtek volna a munkának, egy kis elméletet hallhattak arról, hogyan is készül a csabai kolbász, mire is kell figyelni. Az arányok mellett a folyamatot is meghallgathatták a srácok.

Az elmélet után, következett a gyakorlat. Első lépésben minden focista kötényt kapott, persze nem olyat, amit a pályán igyekeznek elkerülni, sima fehéret, hogy ne kenjék össze magukat.

Úgy tartják, van, ami nélkül nem készülhet kolbász és nem feltétlen a húsra kell gondolni, aki vett már részt házi disznótoron, az tudja, hogy bizony a pálinkáról van szó.

A koccintás után a srácok belevetették magukat a munkába. Mindenki kivette a részét a feladatokból, egységesen, igazi csapatként dolgoztak. Bár a pályán a lábukat szokták használni, a focistáknak most bizony a kezükre is szükségük volt. Voltak, akinek nem volt nagy rutinjuk eddig a kolbászkészítésben, de még ők is élvezték a feladatot. Hrabina Alex kapus például azt mondta, most gyúr és tölt életében először, nyíregyháziként nagyon kíváncsi volt rá, hogyan is készül a csabai, amit nagyon szeret.

A futballcsapat csapatkapitánya elmondta, fontosnak tartja, hogy aki Békéscsabán futballozik, az ismerje is meg a helyi hagyományokat. Juhász György szerint az ilyen programok még jobban összekovácsolják őket.

A közös erővel elkészített kolbászt még a helyszínen megsütötték és a csapat közösen kóstolhatta meg milyen is lett az Előre kolbásza.

 

A hírről készült videó anyagunk:

 

További programok »

FEL