Kiválasztották az új szürkemarha-állományt

2017. augusztus 19. 14:06 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Kardoskút-Sóstói és Montág-pusztai Állattartó Telepein a közelmúltban megtörtént a növendék szürkemarha bikák kiválasztása.

A tavaly november-decemberben született bikák közül összesen húszat választottak ki Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Ezek az egyedek kaphatnak tehát esélyt arra, hogy bikanevelő telepekre kerüljenek, és később, ivarérett korukban - mintegy két és fél esztendő múlva - megfelelő minősítés birtokában a hazai szürkemarha-tenyésztésben fontos szerephez jussanak.

Az igazgatóság munkatársai elmondták: a kiválasztásnál döntő szempont volt, hogy a fiatal állatok származását legalább négy generációig, tehát az ükszülőkig igazoltan vissza lehessen vezetni. Sokat nyomtak a latba a szülők küllemi tulajdonságai, valamint a borjak leválasztási súlya és későbbi tömeggyarapodása.

Hozzátették: a  növendék bikák mostanra már 9-10 hónaposak, így küllemükből következtetni lehet későbbi, felnőttkori testfelépítésükre. Látszik, melyik egyedből fejlődhet nagy, erős tenyészbika. Szintén fontos szempont, hogy mennyire alakult ki az ivari jellegük, azaz színük mennyire sötétedik, kormosodik.

 

Forrás: kmnp.hu

További programok »

FEL