Kiemelten ellenőrzik a minimálbér és a garantált bérminimum emelését

2017. november 14. 12:09 | behir.hu

A minimálbér és szakmunkás garantált bérminimum emelését jövő március–áprilisban, a munkavállalói jogviszonyok rendezettségét pedig június–júliusban ellenőrzik majd a munkaügyi ellenőrök – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2018-es ellenőrzési tervéből.

A szeptember–októberi időszakban a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, halászati ágazatban, valamint az élelmiszer-gyártás és italgyártás területén működő munkáltatók foglalkoztatási gyakorlatának vizsgálatára helyeznek majd nagy hangsúlyt, mert jövőre kiemelten ellenőrzik a minimálbér és a garantált bérminimum emelését – áll a Munka.hu honlapon közzétett tervben.

E szerint a munkavédelemre vonatkozó szabályok betartása körében az első és a negyedik negyedévben a kölcsönzött munkavállalók munkakörülményeit ellenőrzik.

A második és a harmadik negyedévben a mezőgazdaság kerül az ellenőrzések középpontjába, ugyanis a baleseti veszélyforrások és az egészségkárosító kockázatok lehetősége miatt ez az egyik legveszélyesebb ágazat. Az országos vizsgálat kapcsolódik az idén június 13-án indult kétéves mezőgazdasági munkavédelmi kampányhoz – tették hozzá.

A szabályok megsértőire kiróható munkavédelmi bírság ötvenezertől tízmillió forintig, a munkaügyi bírság pedig harmincezer forinttól húszmillió forintig terjedhet.

 

Forrás: hirado.hu

 

 

További programok »

FEL