Kialakult a Túzok Tusa döntőjének mezőnye

2017. április 4. 08:40 | Balázs Anett

Az idén húsz éves Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi vetélkedőt szervezett, megvannak az eredmények!

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark bemutatóhelye idén, a Körös-Maros Nemzeti Park megalakulásának 20. évfordulóján is meghirdette, a már hagyománnyá vált, Túzok Tusa elnevezésű természetismereti vetélkedőjét az általános iskolák felső tagozatos tanulóinak.

A verseny idén egy levelező és egy játékos, gyakorlati fordulóból áll.
Az írásbeli fordulóban 10 település, 23 csapata versengett a döntőbe jutásért. Minden csapat lelkiismeretes, szép munkát adott le. A feladatok között szerepelt többek között, hogy a versenyzők kiderítsék különféle szakmai idegen szavak jelentését, a természetben zajló egyes események időpontjait, a nemzeti park címermadarára, a túzokra leselkedő veszélyeket, illetve azt hogy településük környezetében vannak-e vagy voltak-e valaha vadalmafák. Utóbbiról szebbnél, szebb térképek, leírások születtek. A legtanulságosabb feladat egy természetbarát személlyel (természetvédővel, erdésszel, vadásszal, tanárral, ismerőssel) készített természetvédelmi témájú interjú volt.
A Körös-Maros Nemzeti Park megalakításának 20-ik évfordulójára, a nagy létszámú érdeklődésre és a sok precíz munkára való tekintettel, idén a szakmai zsűri úgy döntött, hogy 6 csapat helyett, 12 csapatot juttat tovább a terepi döntőbe.
A szerencsés csapatok, április 4-én, kedden 10 órától mérhetik majd össze tudásukat a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság, Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark (Szarvas, Anna-liget 1. szám alatt található) bemutatóhelyén. A verseny, a zsűrizés, eredményhirdetés várhatóan 12 óráig tart majd. Kérjük a csapatokat, a regisztráció miatt, a verseny kezdete előtt legalább negyed órával megjelenni szíveskedjenek. Terepi, időjárásnak megfelelő viselet ajánlott. A döntő, külön felkészülést nem igényel, csak a csapattagok ügyességére, összedolgozására és jó megfigyelő készségére lesz szükség. A végső nyertesek értékes díjazásban fognak részesülni. A levelező fordulóban elért pontszámok a terepi döntőben lenullázódnak, így minden csapat egyforma eséllyel indulhat a fődíjért.
A versennyel kapcsolatban bővebb információ, a Körösvölgyi Látogatóközpont és Állatpark elérhetőségein kérhető:
5540 Szarvas, Anna-liget 1.
GPS koordináták: 46º 51’29.39” É 20º 31’ 31.57” K
Telefon: +36 30 475 1789
E-mail: korosvolgy@kmnp.hu
Minden résztvevőnek, különösen a továbbjutó 12+1 csapatnak szívből gratulálunk.
Túzok Tusa 2017. I. forduló továbbjutói:
I. helyen tovább jutó:
137 pont
Dobozi Általános Iskola
Doboz
Kis Természetbúvárok a KINCSES DOBOZÉRT csapat
-Erdős Angelika
-Rézműves Boglárka
-Orodán István
-Szatmári Patrik(póttag)
II. helyen tovább jutó:
130 pont
Dobozi Általános Iskola
Doboz
Vadvirágszálak
-Péter Mónika
-Lakatos Klaudia
-Szabó Balázs
III. helyen tovább jutó:
122 pont
Dobozi Általános Iskola
Doboz
Vadókák
-Pribojszki Péter
-Szűcs Károly
-Péter Károly
IV. helyen tovább jutó:
120 pont
Dévaványai Gyermekotthon
Dévaványa
Kis Túzokkutatók csapat
-Csikós Éva
-Győri Eszter
-Tölbér Friderika
V. helyen tovább jutó:
119 pont:
Szarvasi Főtéri Általános Iskola
Szarvas
Gyurgyalagok csapat
-Borbély Máté
-Lovas Álmos
-Kozák Levente
VI. helyen tovább jutó:
118 pont
Lencsési Általános Iskola
Békéscsaba
Természetvédők
Alt Borbála
Alt Sára
Mucsi Rebeka
VII. helyen tovább jutó:
114 pont:
Dobozi Általános Iskola
Doboz
Szemfüles természetlesők
-Furák Szilvia
-Jakab Enikő
-Tóth Éva
VIII. helyen tovább jutó:
113 pont
Szabadkígyósi Általános Iskola
Szabadkígyós
Túzok fiókák csapat
-Ács Krisztián
-Csicsely Dániel
-Csicsely Szabolcs
IX. helyen tovább jutó:
110 pont
Sarkadi Általános Iskola
Sarkad
OXIGÉN manók
-Seres Ferenc
-Rózsa Anett
-Horváth Bence
X. helyen holt versenyben tovább jutó:
109 pont
Sarkadi Általános Iskola
Sarkad
Túzokfiókák
-Berde Szabolcs
-Szabó Dávid
-Baracsi Imre
X. helyen holt versenyben tovább jutó:
109 pont
Szarvasi Főtéri Általános Iskola
Szarvas
Mosómacik csapat
-Sebők Dániel
-Kendra Tamás
XI. helyen tovább jutó:
106 pont
Szabadkígyósi Általános Iskola
Szabadkígyós
Füttyös tengelicek csapat
-Oláh Gábor
-Gera Krisztián
-Szabó Imre János
XII. helyen tovább jutó:
102 pont
Szabó Pál Általános Iskola
Vésztő
Túzokmentők
-Vass Balázs
-Détár Eszter
-Szabó Lukács Benedek
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
99 pont
Szabó Pál Általános Iskola
Vésztő
Túzok Őrzők
-Balog Edina
-Muzsai Iza
-Kovács Katalin
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
98 pont
Benka Gyula Evangélikus Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
Szarvas
Optimista oposszumok csapat
-Egri Dóra
-Medvegy Réka
-Mester Dóra
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
98 pont
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Gyomaendrőd
Túzokból ötösök
-Szabó Eszter
-Szerető Lili
-Zsadon Zita
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
96 pont
Szent Gellért Katolikus Általános Iskola Gimnázium
Gyomaendrőd
Túzok Kft.
-Jamlik Nikolett
-Nemes Martina
-Szujó Nikolett
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
92 pont
Szarvasi Főtéri Általános Iskola
Szarvas
Túzok vadász csapat
-Egri Alexa
-Csonka István
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
91 pont
Péter András Gimnázium és Kollégium
Szeghalom
Természetjárók
-Szarka Dóra
-Gyulai Gabriella
-Szabó Dzsenifer
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
81 pont
Sarkadi Általános Iskola
Sarkad
Rosé kacsák
-Csizmadia Dávid
-Ötvös Enikő
-Veres Csenge Anett
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
79 pont
Szarvasi Főtéri Általános Iskola
Szarvas
-Lengyel Attila
-Zadányi Imre
-Kurucz Imre
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
74 pont
Péter András Gimnázium és Kollégium
Szeghalom
Vakegerek
-Köteles Zita
-Szántó Kitti
-Oláh György
Köszönjük a részvételt és jövőre is várjuk nevezését:
47 pont
Németh László Általános Iskola és Gimnázium
Hódmezővásárhely
Természetvédők csapat
-Halász Kata
Akiknek most nem sikerült a továbbjutás, azok se keseredjenek el, hiszen jövőre is indul a Túzok Tusa és minden résztvevőnek ajánljuk szíves figyelmébe a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság még futó, Túzok Vándorkupa pályázati lehetőségét, melyre szintén várjuk a pályamunkákat. Részletek erre a linkre kattintva érhetőek el: http://bit.ly/2iahPKv

További programok »

FEL