Kézilabda: Újabb nehéz feladat – Az Érd és az Újváros után a Fradi következik

2017. szeptember 20. 14:04 | Kovács Dávid

A Dunaújváros elleni vereség után újabb nehéz feladat következik a békéscsabai kézisek számára. Walfisch Mercédeszék a női NB I hétközi fordulójában a Ferencváros otthonába látogatnak.

Két nagy arányú vereség után a fővárosi zöld-fehérekkel szemben sem a csabaiak lesznek az esélyesek. A lila-fehér együttes legutóbb 2012 januárjában győzte le a Ferencvárost, azóta azonban még a pontszerzés sem jött össze. A viharsarki gárdának a Dunaújváros elleni vereséget követően kellene helytállnia a bajnokság egyik élcsapata ellen.

- Egykori edzőm, Kiss Szilárd azt mondta, hogy minden mérkőzésen csak a lefújást követő öt percig szabad rágódni, majd a következő feladatokra kell koncentrálni. Ezzel én is így vagyok, már gőzerővel a csütörtöki találkozóra készülök. Bennem van még, hogy a hétvégi meccs nem annyira jött össze, teljesen máshogy készültünk, egy jobban szerettünk volna játszani, de előretekintek. Szerintem ez a csapat igenis jó lehet, akárki akármit mond és a sok negatív véleményből kell erőt meríteni, nem pedig engedni, hogy lehúzzon bennünket - fogalmazott Pintér Zsanett.

A Ferencváros csapatkapitánya, Szekeres Klára a lilák saját nevelésű játékosa, aki 2011 nyaráig viselte a csabaiak mezét, és nagy szerepe volt az Előre sikeres szereplésében. A csabaiak oldalán Pintér Zsanetthez hasonlóan Szarka Adrienn is egykori csapata ellen készül. A szélsőnek éppen ezért különleges lesz a mérkőzés, ráadásul véleménye szerint a Ferencváros otthonában a legjobb csapatoknak sem könnyű a dolga, nemhogy a mezőny második felébe tartozó együtteseknek.

- Hét szezont töltöttem a Ferencvárosnál, így nagyon különleges lesz számomra a csütörtöki összecsapás. Valamilyen szinten próbálok majd készülni erre, de szerintem úgy is csak ott fogok igazán vele szembesülni. Biztos, hogy nagyon furcsa lesz az előző csapatom ellen, főleg, hogy 7 évig voltam ott, de bízom benne, hogy nem lesz plusz teher – emelte ki Szarka Adrienn.

A mérkőzés csütörtökön 18 órakor kezdődik a fővárosban az Elek Gyula Arénában.

 

 

További programok »

FEL