Kézilabda: Tisztes csabai vereség a világhírű ellenféltől

2018. január 17. 21:19 | Kovács Dávid

Nem ez volt az a találkozó, ahol a csabai lányoknak a mérkőzést megelőzően győzelmi esélyük lett volna. Annak ellenére sem, hogy a legutóbbi, MTK elleni derbin sikerült megszerezniük az első sikerüket. A világsztárokkal teletűzdelt győriek ellen csak a tisztes helytállás reményében léphettek pályára Horváth Roland tanítványai. Annak ellenére rengetegen voltak kíváncsiak a mérkőzésre, hogy előre ki lehetett találni a találkozó végkimenetelét.

A közel teltházas nézősereg többsége még azzal volt elfoglalva, hogy az okostelefonjával, vagy éppen a fényképezőgépével készített fotókat, amikor is a csabai trénernek már időt kellett kérnie. Ugyanis Mörkék igen komolyan vették már a találkozó elejétől kezdve a viharsarki kirándulást, pillanatok alatt elhúztak ellenfelüktől. Hat perc elteltével már 5-1-re vezettek, úgy, hogy Györkös Rebekának volt emellett két három védése is. Nycke Groot nagyszerűen irányított, és tömte labdával a beállós Yvette Brochot, aki zsinórban lőtte a gólokat. Ambros Martin kezdettől kezdve forgatta a csapatát, de ez sem gátolta meg abban a vendégeket, hogy ne növeljék a különbséget. Addig amíg a győri játékosok könnyedén szerezték góljaikat, a csabai lányoknak bizony vért kellett izzadni míg helyzetbe kerültek és ezek után is egy világklasszis kapussal találták magukat szembe. Aleksandra Vukaljovicnak azért a félidő vége felé néhányszor sikerült borsot törnie az aktuális védője orra alá, és Györkös is dicsérhető volt végig, miután helyenként parádés hárításokat tudott felmutatni. 17-8-as győri vezetéssel fordultak végül a csapatok és a látottak alapján ez a kilencgólos különbség reálisnak bizonyult, ugyanakkor támadásban lehettek volna bátrabbak a lányok.

A második játékrész első öt perce kellemes meglepetéssel indult, miután három hazai góljára csak egy győri érkezett válaszként. Ebben a szakaszban Walfisch Mercédesz is megmutatta, hogy nagy lövőerővel rendelkezik, de ezt követően hamar helyreállt a rend. Megrázta magát a győri alakulat, és a következő hét percben a hétgólos különbségből tizenkettőt varázsolt (42. perc: 13-25). Feltűnő volt, hogy a győriek közül Tomorinak mennyire nem megy, aztán ha nehezen, de ő is megszerezte első gólját. Szép csöndben csordogált a mérkőzés, a hazaiak közül is mindenki játéklehetőséget kapott Horváth Rolandtól. Tizenhárom gól is volt már a különbség a félidő közepén (16-29), de voltak akik igencsak meghálálták a bizalmat, és ezt követően jónéhány perc volt a félidő második szakaszában, ami a csabaiakról szólt. Jovana Kovacevic például kifejezetten élvezte a játékot, de a fiatal Farkas Kata is két szép átlövésgóllal vétette észre magát. Györkös jó teljesítményét folytatta a kapuban a csereként beállt Horvát Dorina, ennek is köszönhetően a csabai szurkolók annak örülhettek, hogy tíz alá olvadt a különbség. Ritkán adódik olyan szituáció, hogy a vesztésre álló csapat drukkerei fordított értelemben rászámoljanak saját csapatukra, de ez akkor megtörtént (55. perc 24-34). A vége is jól sült el, miután a győriek kicsit könnyelműen eladtak néhány labdát. Volt már nyolc is a két együttes között, végül is egy, a vége előtt két másodperccel szerzett vendéggólnak köszönhetően kilenc lett a vége.

Ami azt is jelentette, hogy a második félidőben nagynevű ellenfelével szemben döntetlent ért el a viharsarki csapat. Ez utóbbi annak volt köszönhető, hogy a második játékrészben rájöttek a lányok, nincs mit veszíteni, sokkal bátrabban felvállalták támadásban a betöréseket, a tizennyolc lőtt gól egyértelműen szép teljesítmény volt.

 

 

 

További programok »

FEL