Kézilabda: Menekülés a győzelembe

2018. január 6. 10:18 | Kovács Dávid

Alsóházi rangadóra készülnek a csabai kézilabdás lányok! A bajnoki tabella sereghajtója, a pont nélkül álló Előre az utolsó előtti helyen álló Vasas otthonába látogat a női élvonal következő fordulójában.

A csabai együttes 2017 utolsó mérkőzésén Debrecenben lépett pályára és ugyan nagy csatára késztette keleti riválisát, de végül 31-28-ra kikapott. Szarka Adrienn is csalódott volt az újabb vesztes mérkőzés miatt, ugyanakkor úgy látja, hogy érzékelhető a csapat fejlődése, és ennek győzelmekben is meg kell majd mutatkoznia.

- Szerintem mindenki tisztában van azzal, hogy ez egy nagyon fontos mérkőzés lesz, ahonnan tényleg pontokkal kell hazatérnünk, mindenki így készül a héten. Mindenki koncentrált ezekben a napokban. A hét elején még az erőnléti munka volt túlsúlyban, utána már egyre több a taktika, majd pedig videóelemzésekkel is készülünk a mérkőzésre - fogalmazott a szélső.

A lila-fehérek szerdai edzésén egy rövid bemelegítő foci után már a kézilabdáé volt a főszerep. A csabaiak kerete új játékossal bővült, ugyanis a tavaly, az élvonalból kieső Mosonmagyaróvárból Giricz Laura csatlakozott a viharsarkiakhoz. A pályafutását Szegeden kezdő játékos éveken át a NEKA együttesét erősítette, mielőtt a nyáron az óváriak játékosa lett. A junior válogatott sportoló a két ünnep között próbajátékon járt a Viharsarokban, játszott az Érd elleni tesztmérkőzésen is, majd Horváth Roland vezetőedző javasolta a szerződtetését. A 19 éves játékos szerint a védekezés az egyik nagy erőssége, de bízik abban, hogy támadásban is szerepet kap Horváth Roland vezetőedzőtől.

- Karácsony után egy edzésre és egy felkészülési mérkőzésre kaptam meghívást a csabaiaktól, örülök, hogy megfeleltem az elvárásoknak, és csatlakozhatok a kerethez. Korábban NB I/B-ben játszottam, mindenképpen szerettem volna magam kipróbálni a legmagasabb osztályban is, örülök, hogy itt megkapom a lehetőséget - emelte ki a beállós.

A bajnoki találkozó vasárnap 18 órakor kezdődik a Népfürdő utcai Elektromos csarnokban.

 

További programok »

FEL