Kevesebb papírmunka, több idő a pálinkára

2016. április 16. 06:10 | behir.hu

A Gyulai Pálinkafesztiválon nemcsak ízlelni lehet az italt, hanem beszélgetni is róla. Erre szolgált a Pálinka jövője címmel rendezett szakmai konferencia. Itt többek között az adózás, a jövedéki törvények változása és a pálinka jövője került a középpontba. Neves szakemberekből álló zsűri értékelte azt a több mint 300 beküldött gyümölcspárlatot, amelyek megmérkőztek egymással az idei Bérfőzetők és Magánfőzők Országos Párlat Versenyén. A verseny eredményét szombaton hirdetik ki. A fesztivál azonban már pénteken elkezdődött, méghozzá egy olyan találkozóval, ahol az aktuális információk kerültek górcső alá.

A konferencia fővédnöke Tállai András parlament és adóügyekért felelős államtitkár, aki egyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke volt. A miniszterhelyettes fontosnak tartja, hogy a pálinka jövője még fényesebb legyen, éppen ezért azon dolgoznak, hogy egyszerűsödjön a pálinkafőzők munkája. Elmondta: az új jövedéki törvény a pálinkafőzők életét is egyszerűsítette. Azzal, hogy kevesebb időt kell a bürokráciára fordítani, több tudást fordíthatnak arra, hogy a pálinka még erősebb, ízletesebb legyen.

A jövedéki törvény 1998-ban lépett hatályba, az új törvény célja, hogy a szabályozás megújuljon, egyszerűsödjön. Az irányelveket Dr. Esküdt Gábor miniszterhelyettesi tanácsadó osztotta meg a jelenlévő kereskedelmi és magánfőzőkkel. 

- Könnyebb engedélyezési eljárásokat várunk a lakosságtól, könnyedebb, rugalmasabb mozgástere lesz az engedélyeseknek a tevékenységeik változtatására. Ehhez kapcsolódóan változik a biztosíték-garancia rendszer és az adatszolgáltatási rendszer. Kedvezni szeretnénk a piacon szerepet vállaló kis- és közepes vállalkozásoknak, hiszen a jelenlegi szabályozásban van egy minimum garancia, amit le kell tenni, ahhoz, hogy belépjen a tevékenységi körbe, ez most meg fog szűnni - mondta Dr. Esküdt Gábor. A szakmai konferencia után a felhőtlen kikapcsolódásé és a színpadi programoké a főszerep a 17. Gyulai Pálinkafesztiválon.


 

FEL