Kevesebb mint fél áron vehetünk jegyet az Árpád Fürdőbe

2016. január 10. 12:21 | Horváth Szabolcs

Eredményesen zárta a tavalyi évet a békéscsabai Árpád Gyógy- és Strandfürdő . A nyári kánikula meghozta a gyümölcsét és sokszor telt házzal működött a strand. Most a tél beálltával is üzemel a fürdő, sokan járnak - ilyenkor leginkább a közelből- azért, hogy feltöltődjenek, szaunázzanak, vagy éppen sportoljanak ússzanak egyet a csabai strandon.

A tavalyi év kedvező időjárása miatt 2015-ben jelentősen nőtt a látogatók száma az Árpád Fürdőben. Télen persze nincsenek kiugró eredmények, ami a strandolni vágyók számát illeti, de azért a helybeliek között ilyenkor is népszerű a fürdő. Az előző év nyarán már érzékelhető változás volt a külföldről érkező vendégek számát tekintve is, sokan külön buszokkal jöttek már nem csak Szlovákiából, Romániából, hanem még annál is messzebbről. Zsadon Endre elmondta, májusban nagy erővel kezdték meg a munkálatokat a fejlesztéseket. 

- Nagy tervekkel indultunk májusban. Egy beruházás keretében gyermek csúszdát építettünk az élménymedencékhez. Ez egy kicsit csúszott. Szerettük volna ha már a nyitás májusra meg van, de a szállítások miatt kicsit csúsztak a munkálatok. A csúszda végülis a legjobb időszakra lett kész. A nagy melegre, a nagy forgalomra. Nagyon népszerű lett a gyerekes, kisgyerekes szülők körében, a kicsiknek pedig ez egy hatalmas új élmény volt. Persze azért egy fürdő életében mindig akadnak problémák, megoldandó feladatok, de ezeket is gyorsan tudtuk kezelni, így a látogatóink ebből semmit nem éreztek. Erre az évre is vannak komoly fejlesztési terveink és hogyha lesz rá megfelelő tőke meg is valósítjuk ezeket, de azért ez még a jövő zenéje- mondta a fürdő igazgatója. 

Amikor ott jártunk szinte azonnal egy zsibongó gyereksereggel találkoztunk, akik egytől-egyig az úszás szerelmesei, így ők leginkább a nagy medencét célozzák meg. Csillogó szemükből is az látszott, hogy tényleg jót tesz nekik ez a sportág és a kellemes közeg, amiben egy héten többször is részük lehet. A szauna a pezsgőfürdő - ami nem mellékesen stressz oldó hatású és az ízületi fájdalmakat is csökkenti- szintén népszerű a látogatók körében, ugyanúgy, mint a jó minőségű termál, vagy meleg vizes medencék. A téli fagyos hidegből már az nagy élmény, ha betérünk a fürdő falai közé és azonnal átjár minket a jóleső meleg a kellemes nyugalom. Az élettani hatás pedig vitathatatlan.

 Az Árpád Gyógy- és Strandfürdő még egy kupon akciót is meghirdetett a Csabai Mérleggel közösen. A belépőre ezzel több mint 50 százalékos kedvezményt kaphatnak a pihenni, kikapcsolódni vagy akár sportolni vágyók.

         

    

FEL