Kétnapos sportfieszta! Több mint ezer biciklis a szupermaratonon

2017. május 17. 15:24 | Kovács Dávid

A hétvégén jubileumi 20. alkalommal rajtol el Békéscsaba-Arad Nemzetközi Szupermaraton. Az idei megmérettetésen is két nap alatt 200 kilométer vár az egyéni és váltó futókra, a görkorisokra és a kerékpárosokra.

A mezőny tavaly is a Csabagyöngye Kulturális Központtól indult hosszú útjára. A rajt helyszíne ezúttal sem változott, de a szervezők a szupermaratont megelőző napon a Csabai Rendezvénypajtában koncertekkel, kvízjátékkal várják a regisztrált versenyzőket. Gregor László ezúttal is ötfős váltó tagjaként, de új felállásban startol hétvégén.

- Elég sűrű mostanában a programom, de a Békéscsabai Atlétikai Club versenyzőjeként kihagyhatatlan számomra ez a verseny, mert 6-7 éve minden évben részt veszek ezen a megmérettetésen. Próbáljuk beilleszteni a programba, mert hosszú futások is kellenek ahhoz, hogy az ember akár 5000 méteren, akár 3000 méteres akadályfutásban jó helyezést, jó eredményt érhessek el – emelte ki a csabaiak atlétája.

Tóth Sándor versenyigazgató kiemelte, tizenegy egyéni futó áll rajthoz, itt a pályacsúcstartó Steib Péter és a kilencszeres győztes 53 éves Bogár János a legnagyobb esélyes. A női ötfős váltóversenyben a Budapest Bank Békéscsabai AC csapata, a férfiaknál a Békéscsabai AC atlétáiból álló Sport2 Kopp Békéscsabai Fiatalok is felérhetnek a dobogóra. Mihály Réka szervezésében, Hajrá Siketek néven egy halláskárosultakból álló ötös is rajthoz áll. A jubileumi 20. szupermaratonhoz rekordlétszámú nevezés párosul.

- Az idei megmérettetésen több mint 1100 kerékpáros startol. A nagy létszám egy kicsit megdöbbentő volt számunkra, de ezek kellemes gondok. Kicsit megnehezíti a rendezést, de a tizenhét motoros és a polgárőrök megoldják majd a feladatot – tette hozzá Tóth Sándor..

Az első verseny még Nagyváradra érkezett, 19 esztendeje azonban Arad és Békéscsaba közös együttműködését jelképezi a kétnapos rendezvény.

- Barátokra tettük szert az aradi partnerekben, ugyanolyan lelkesen vesznek részt benne, mint a békéscsabaiak. Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó kapcsolat alakult ki a sporton keresztül, emberi és sportkapcsolatok, barátságok is születtek. A verseny közösségformáló esemény, ahol a küzdeni tudásra és az akaratra nagy szükségük van a résztvevőknek - fogalmazott dr. Ferenczi Attila tanácsnok.

A két évtizede futó rendezvénysorozatot számos vállalkozó és partner támogatja. A békéscsabai Kupak Sörözőben megtartott tájékoztatón Hegedűs Sándor megköszönte a lehetőséget a rendező Kopp Békéscsabai Atlétikai Clubbal való együttműködésre. Az AutoMobil Körös Kft. cégvezetője hozzátette, amellett, hogy segítik a versenyt, a két nap alatt törekszenek arra, hogy az érdeklődők megismerjék gépjárműveiket.

Az idei verseny szombat délelőtt 9 órakor rajtol a Csabagyöngyétől. A célba érkezőket vasárnap a Szent István téren sportági bemutatók, egészségügyi mérések várják az érdeklődőket, a gyerekek pedig légvárral és arcfestéssel találkozhatnak. A program egyik csúcspontja 17 órától az Acoustic Planet koncertje lesz. A futókat, kerékpárosokat 14.30-tól várják, a díjátadót a tervek szerint 18.30-kor rendezik.

A szupermaratonra hazaérkezik a békéscsabai klub két olimpikonja, a súlylökő Márton Anita és a gátfutó Baji Balázs is.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Itthon

Megtalálták Nyúl Pétert, avagy húsvéti nyusziforgatag a Pajtában

Egy felejthetetlen program zajlott nagypénteken, a mondhatni a márciust meghazudtoló, április végi időjárásban a Csabai Rendezvénypajtában. Izgalmas kis szigetek várták a családokat – többek között tojásfadíszítés, tappancs nyomkövetés, a Grafitpor alkotóműhely segítségével a kisművészek kreatívkodhattak és természetesen az ugarbugra nyuszigyerekeket pedig várta az összes ünnepről elmaradhatatlan ugrálóvár is.
15:01
FEL