Kétezer magyar harmincezer törökkel szemben

2016. szeptember 2. 17:10 | Fekete Kata

Minden órában lövés hallatszott pénteken a gyulai várnál. Ezzel emlékeztek meg arról, hogy szeptember 2-án volt 450 éve annak, hogy a várkapitány átadta a várat a törököknek, miután rekord hosszú ideig tartották azt.

Erdész Ádám, a Békés Megyei Levéltár igazgatója elmondta, a gyulai vár ostroma és az azt követő tárgyalássorozat rekordideg, több mint két hónapig húzódott. A Pertev pasa vezette több mint 30 ezres sereg 1566. július 2-án, a támadás kezdetén nem egészen kétezer védővel nézett szembe. A végvári vitézeknek mégis sikerült – Magyarországon példátlanul hosszú ideig, 63 napig – feltartóztatni, megállítani az óriási hadigépezetet. A bravúr többek között annak köszönhető, hogy a katonák, Kerecsényivel az élükön, szakemberek voltak. Pedig amikor Kerecsényit a várba helyezték, öt-hat évvel a támadás előtt, elkeseredett, olyan gyenge volt a védelem. Ezt azonban sikerült a kapitánynak példátlanul megerősíteni.

Amikor 1566-ban a katonák belátták, hogy a téglavár nem védhető tovább, két lehetőség állt előttük: vagy úgy kirohanni, mint Zrínyi, vagy megegyezni a távozásról, hogy talán majd máshol, máskor folytassák a harcot. Végül hosszasan tárgyaltak a török pasával, magas rangú túszokat harcoltak ki, hogy az ellenség szavatolja, hogy épségben elmehetnek a magyar katonák és a várba behúzódó kevés gyulai polgár.  Abban is megállapodtak, hogy Kerecsényi Lászlóék elvihetnek némi értéket. Ez lett a vesztük. A török sereg ugyanis a zsákmányért megtámadta őket, Kerecsényi László ezért panaszra ment a pasához és ott fogságba esett.

Görgényi Ernő polgármester elmondta, ezek a hősök megérdemlik, hogy minden esztendő szeptember 2-án megemlékezzenek róluk, akik Gyulán védték Magyarországot és Európát is azzal, hogy védték a gyulai várat.

 

További programok »

FEL