Két napig repkedtek a magyarok nyilai

2017. május 8. 17:48 | Kovács Dávid

A Békéscsabai Darts Sportegyesület (BDSE) a hétvégén rendezte meg a Steel Egyéni Nemzeti Bajnokság III. fordulóját, valamint a Páros Nemzeti Bajnokságot, ahol vasárnap bajnokot is avattak. Békéscsabán eddig még nem látott nevezői létszám jött össze. Szombaton 147 férfi és 21 női versenyző nevezett, míg vasárnap a páros bajnokságon 62 férfi és 11 női pár indult.

Az ország számos városából, többek között Győrből, Darányból, Debrecenből, Szekszárdról, Szegedről, közel 30 egyesületből érkeztek versenyzők. A BDSE a második legnagyobb versenyzői létszámmal rendelkezett: 18 férfi és 3 női egyéni induló mellett 10 férfi és 2 női pár.

Az egyéni verseny egyenes kieséses rendszerben zajlott, ahol számos Békés megyei versenyző vette sikeresen az első köröket. Az országos bajnokokkal és válogatott játékosokkal tűzdelt mezőnyben minden megnyert mérkőzésnek súlya volt. Ezen a napon a legsikeresebb békéscsabai versenyző Szabó Ferenc lett, aki ebben az évben csatlakozott a Békéscsabai Darts Sportegyesülethez. aki magabiztosan nyerte mérkőzéseit. A 256-os főtáblán előnyerőként kezdett, majd 128 között a debreceni Arany Bikák Darts SE játékosát győzte le 5-1-re. A 64 között a Sport 1 TV szakkommentátora hajtott fejet tudása előtt, a Sport DC színeiben induló Vereczkey Lajos sem talált rajta fogást, 6-1 a csabai játékos javára. A 16 közé jutásért a piliscsabai Doetsch Balázst győzte le 6-3-as arányban. A következő körben egy korábbi soft páros világbajnokot múlt felül Szabó Ferenc, Németh Zoltán (Sport DC) ellen 6-1-re győzött. A negyeddöntőben a páros világbajnokságra kijutó Mester Zoltán (Sport DC) állította meg egy izgalmas és fordulatos mérkőzésen. Ezzel Szabó Ferenc lett a férfiak legeredményesebb békéscsabai és megyei versenyzője.

A hölgyek versenyében Ölei Annamáriának sikerült a legtovább menetelnie. Magabiztos játékkal lépett túl Balogné Éván (Tiszaföldvári DE), majd a feltörekvő Bogár Alexandrát (Cívis DSE) is egy simának mondható 6-1-es győzelemmel búcsúztatta. A negyeddöntőben attól a Horváth Klaudiától (Győri DC) kapott ki, aki tavaly egyéni soft Európa-bajnok lett. A csabai hölgy így az előkelő 5. helyen végzett.

Vasárnap a pároké volt a főszerep. Több olyan kettős is összeállt erre a hétvégére, akik a páros világbajnokságon is megállnák a helyüket. A végső győztes, Mester Zoltán és Kovács Patrik közül utóbbi már volt világbajnokságon, előbbi pedig most készül erre a megmérettetésre. A helyi pároknak ezúttal nem sok babér termett. A csoportküzdelmekből öt páros jutott ki az egyenes kieséses szakaszba, viszont onnan már nem tudtak tovább lépni.

A versenyen jelen voltak a Magyar Darts Szövetség elnökségének tagjai és a szövetségi kapitány is. A rendezvényt Bíró Csaba, a Békéscsaba Megyei Jogú Város Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottság elnöke nyitotta meg.

 

Így látták a csabai főszereplők

 

Szabó Ferenc (versenyző, BDSE): - Ebben az évben kezdtem el versenyszerűen dartsozni, ez volt életem első nemzeti bajnoksága. Számomra a döntő volt a cél, de az 5. hellyel is meg vagyok elégedve. Az igazat megvallva magamért, az új egyesületemért, de legfőképp Mahler Brigitta NB I-es kézilabdázóért, volt munkatársam emlékéért küzdöttem. Neki szeretném felajánlani ezt az 5. helyet.

Ölei Annamária (versenyző, BDSE): - Az elmúlt pár hétben egyre biztatóbb volt a játékom, ezen a hétvégén a lehető legmagabiztosabb játékot szerettem volna nyújtani. Úgy gondolom, hogy ez sikerült, ráadásul mindezt a hazai rendezésű versenyünkön tudtam produkálni! Az eredmény további lendületet ad a hátralévő bajnoki fordulókra.

Filyó Tibor (elnök, BDSE): - Megtisztelő volt a hosszú hétvége után fogadni a gratulációkat a rendezésért. Úgy gondolom, ez az alap: rendező félként arra kellett törekednünk, hogy a versenyzőknek a lehető legjobb feltételeket biztosítsuk! Köszönöm a stábnak a remek munkát, a Csabagyöngye Kulturális Központnak a helyszínt és a segítséget! Magasra tettük a mércét a munkánkkal, melyet, ha így folytatunk tovább, akkor akár évről-évre visszatérhet ez a sorozat Békéscsabára!

 

A Nemzeti Bajnokság számokban

 

Megyei eredmények (férfiak):

  1. hely:
  • Góbi István (Békéscsabai DSE)
  • Kecskeméti Krisztián (Békéscsabai DSE)
  • Kovács Ákos (Békéscsabai DSE)
  • Zelenyánszki András Márk (Békéscsabai DSE)
  1. hely:
  • Laluska Balázs (Békéscsabai DSE)
  • Szász Csaba (Békéscsabai DSE)
  • Komlódi Péter (Békéscsabai DSE)
  • Pitner Zsolt (Békéscsabai DSE)
  • Sztraczinszki Zoltán (Békéscsabai DSE)
  • Kovács Tamás (Békéscsabai DSE)
  • Horváth János (Békéscsabai DSE)
  • Bálint Áron (Békéscsabai DSE)
  • Molnár István (Tótkomlósi DC)
  • Kiss Mihály (Tótkomlósi DC)
  1. hely:
  • Szabó Attila (Békéscsabai DSE)
  • Papp János (Békéscsabai DSE)
  • Surinás László (Békéscsabai DSE)
  • Duszka Mihály (Tótkomlósi DC)
  • Racskó Pál (Tótkomlósi DC)
  • Vidovenyecz János (Tótkomlósi DC)
  1. hely
  • Zsiros László (Békéscsabai DSE)
  • Tusjak Gábor (Békéscsabai DSE)
  • Nyiregyházki István (Tótkomlósi DC)
  1. hely:
  • Szabó Ferenc (Békéscsabai DSE)

 

A végeredmény:

  1. Takács Gábor (DÖ-MIK DC)
  2. Székely Pál (Soul DC)
  3. Kovács Patrik (Sport DC), Mester Zoltán (Sport DC)

 

Megyei eredmények (nők):

  1. hely
  • Filyó Tünde (Békéscsabai DSE)
  1. hely:
  • Krámli Anett (Békéscsabai DSE)
  1. hely:
  • Ölei Annamária (Békéscsabai DSE)

 

A végeredmény:

  1. Czipó Vivien Sport DC
  2. Erdei Nóra Sport DC
  3. Horváth Klaudia (Győri DC), Kiss Viktória (Sport DC)

 

Eredmények (nők):

  1. hely
  • Ölei Annamária – Kovács Viktória
  1. hely
  • Filyó Tünde – Szarka Zsuzsanna (PSC)

 

Eredmények (férfiak):

  1. hely
  • Zsiros László – Sztraczinszki Zoltán
  • Pitner Zsolt – Filyó Tibor
  • Tusjak Gábor – Laluska Balázs
  • Kovács Ákos – Papp Rajmund
  • Kecskeméti Krisztián – Szivák Gábor
  • Horváth János – Mult Attila
  • Bálint Áron – Pálvölgyi Gergő
  1. hely
  • Papp János – Szász Csaba
  • Frank Gergő – Zelenyánszki András Márk
  • Almási Sándor – Komlódi Péter
  • Szabó Attila – Vidovenyecz János

 

A végeredmény (férfiak):

  1. Mester Zoltán/Kovács Patrik
  2. Berta István/Nagy Attila
  3. Vereczkey Lajos/Erdei Balázs, Balogh Béla/Várady György

Végeredmény (nők):

  1. Czipó Vivien/Kiss Viktória
  2. Ihász Veronika/Horváth Klaudia
  3. Neumajer Kitti/Neumajerné Tímea, Fekete Nóra/Csombok Krisztina

 

Forrás: Békéscsabai Darts Sportegyesület

További programok »

FEL