Két keréken több mint 800 millióból

2016. november 14. 16:03 | behir.hu

Három új szakasszal bővül Békéscsaba kerékpárút-hálózata. Az önkormányzat a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban pályázott sikeresen, így 813 millió forintból a Körte soron, a Berényi úton, és Jaminában még biztonságosabb körülmények között közlekedhetnek a biciklisek.

A Berényi út két oldalán, a burkolat szélén kijelölt sávban közlekedhetnek, akik arra tekernek. Itt azonban jelentős a gépjárműforgalom, így az új kerékpárút sokat segíthet a bicikliseknek. Emellett további két helyszínen zajlik majd a hálózat kiépítése. Hanó Miklós alpolgármester a Békéscsabai Fidesz Frakció sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a járdaprogramhoz hasonlóan szisztematikusan építkeznek ezen a területen is.

- Békéscsaba a hasonló léptékű városok között egy kimondottan erős kerékpárosforgalom sűrűségű településnek számít, nagyon sokan kerékpároznak itt Csabán és ez lehetőséget ad arra, ez a 3 kerékpárút-fejlesztés, hogy biztonságosabban, jobb körülmények között tudjunk bicajozni – mondta el Herczeg Tamás tanácsnok.

Dr. Ferenczi Attila tanácsnok is hozzátette, a város mintegy egy negyede rendszeresen két keréken közlekedik, így kiemelten fontos a fejlődés ezen a területen. A Békéscsabai Városfejlesztési Kft. augusztus elején nyújtotta be a pályázatot a Terület- és Településfejlesztési Programban, amelynek köszönhetően 4,5 kilométeren több mint 800 millióból fejlődhet a kerékpáros közlekedés.

- Az ütemezés úgy alakul, hogy december 31-ig reményeink szerint megkötjük a kormánnyal a támogatási szerződést mindhárom projektelemre vonatkozóan. Legkésőbb 2017 első negyedévében elkészülnek a tervek. Amint a tervzsűri jóváhagyja az engedélyes és kiviteli terveket. Ezt követően elkezdődhetnek a közbeszerzési eljárások – árulta el dr. Sódar Anita, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetője.

A három szakasz kivitelezési munkálatai a tervek szerint párhuzamosan zajlanak majd 2017 második felétől egy éven keresztül.

További programok »

Önkormányzati hírek

Visszatekintő Paláncz György alpolgármester, képviselő 8.vk. – Fidesz-KDNP

Öt évvel ezelőtt, 2019. október 13-án volt az előző önkormányzati választás, amikor arról döntöttünk, hogy a 2019–2024-es ciklusban kikre bízzuk a város vezetését. Most arra kértük a békéscsabai képviselő-testület tagjait, foglalják össze az ebben a ciklusban végzett önkormányzati munkájukat. Az alábbiakban Paláncz György beszámolóját olvashatják.
2024. április 18. 13:00
FEL