Két baleset is történt Csabán

2017. március 3. 08:04 | Varga Diána

Békés megyében egy személygépkocsi vezetője és egy kerékpáros sérült meg közlekedési balesetben.

Békéscsaba külterületén, a Csabaszabadi felé vezető úton 2017. március 2-án 8 óra 15 perc körül összeütközött két személygépkocsi. Az egyik jármű vezetője lassított, mert balra akart kanyarodni, ekkor a mögötte érkező autó vezetője hátulról nekiütközött. A balesetben az utóbbi jármű vezetője sérült meg, a nő állapota az orvosi vizsgálat eredménye szerint nem súlyos.

Kerékpáros ütközött személygépkocsival 2017. március 2-án 14 óra előtt néhány perccel Békéscsabán, az Ilosvai utca és a Lencsési út kereszteződésében. A kerékpáros férfi, aki a gyanú szerint ittas volt, az elsőbbségadásra kötelező tábla ellenére úgy hajtott ki a Lencsési útra, hogy nem adott elsőbbséget a neki balról érkező autó vezetőjének. Összeütköztek és a kerékpárost súlyos sérüléssel vitték kórházba a mentők.

Forrás: police.hu

További programok »

Kék hírek

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
2024. március 28. 09:20
FEL