Keresés:

Balesetet okozott a 70 éves sofőr, segítségnyújtás helyett inkább elszelelt

Közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt a Gyulai Járási Ügyészség vádirata alapján 600 ezer forint pénzbüntetésre, valamint közúti járművezetéstől 3 évi eltiltás büntetésre ítélt jogerősen előkészítő ülésén a Battonyai Járásbíróság egy 70 éves büntetett előéletű kaszaperi férfit, aki súlyos sérüléssel járó balesetet okozott.
2025. augusztus 15. 13:16 | behir.hu
közúti baleset gondatlan okozása segítségnyújtás elmulasztása
Tovább olvasom

István, a király

István, a király ünnepi koncerttel várják az érdeklődőket augusztus 19-én 21.00 órakor, Csorváson.
2025. augusztus 12. 02:02 | Programajánló
Csorvás Tabán Táncegyüttes Csonka Dóra István a király Kocsis Dénes Végvár Táncegyüttes
Tovább olvasom

Béla vagyok, elsősorban festek, közösségben vagyok, ja, és vannak problémáim

A Béthel Alapítvány – Gadara Ház az utóbbi félévben különböző békéscsabai közösségnek szervezett élményfestést. Az alapítvány csütörtök délután, a csabai Meseházba meghívott minden résztvevőt, hogy egy nagy közös rendezvény alkalmával együtt alkossanak, fessenek.
2025. augusztus 15. 09:24 | Such Tamás
Meseház Bonnyai Sándor Schwertner Józsefné Béthel Alapítvány- Gadara Ház dr. Hollósiné Mancz Fatime Nóra
Tovább olvasom

Nagy-Benedek Izabell: Fantasztikus élményekkel tértem haza a szkopjei EYOF-ról

Nagy-Benedek Izabell, a Békéscsabai Előre Úszó Klub versenyzője 100 méteres mellúszásban és a 4x100-as vegyes váltóval is aranyérmet nyert a szkopjei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon. Ez egy hatalmas siker nem csak számára, hanem az úszó klubnak és a városnak is egyaránt.
2025. augusztus 14. 19:26 | Gulyás Gergő
Békéscsabai Előre Úszó Klub Szarvas János váltó aranyérem EYOF Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Nagy-Benedek Izabell Petróczki Zsombor mellúszás
Tovább olvasom

Ismét Frankó-féle lecsófőzés a csabai piacon

Augusztus 16-án, szombaton különleges gasztronómiai élmény várja a piac látogatóit Békéscsabán. A helyszínen 600 adag friss, ízletes lecsó készül, amelyet bárki megkóstolhat. A főzéshez szükséges alapanyagokat a piacon vásárolják, így a látogatók közvetlenül a termelők kínálatából is szemezgethetnek.
2025. augusztus 14. 18:22 | Babcsák Dóra
Frankó Attila Békéscsabai Piac és Vásárcsarnok
Tovább olvasom

Életet menthet a rendszeres szűrővizsgálat!

2001 óta Népegészségügyi Programnak köszönhetően a hölgyek emlő- és méhnyak szűrésre kapnak meghatározott időnként meghívólevelet. Emlőszűrésre kétévente a 45-65 éves korcsoportba tartozó hölgyek, méhnyak szűrésre háromévente a 25-65 éves korcsoportba tartozó hölgyek kapnak névre szóló meghívást.
2025. augusztus 16. 07:31 | behir.hu
népegészségügyi program emlőszűrés méhnyak szűrés
Tovább olvasom

Harmadfokú hőségriadó az országban – Önkéntesek osztottak vizet Békéscsabán

Csütörtökön éjféltől vasárnap éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország egész területére vonatkozóan az országos tisztifőorvos, dr. Surján Orsolya, a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzési adatait figyelembe véve. A hőségriadó miatt önkéntes, tenni akaró fiatalok osztottak vizet a Korzó téren Békéscsabán.
2025. augusztus 14. 16:25 | Babcsák Dóra
dr. Takács Árpád vízosztás Király M. Alexandra Czank Mátyás Kiss Csaba
Tovább olvasom

Amit a kullancsokról tudni érdemes

A nyarat a kirándulni vágyók és az állattulajdonosok egyaránt a kullancsok megjelenésével is azonosítják. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy ez ne tántorítson el senkit a nyári vakációtól, ugyanis megfelelő felkészültséggel könnyedén védekezhetünk az apró vérszívók ellen.
2025. augusztus 15. 13:32 | Kintner Nikolett
Boldog Gusztáv kullancs Lyme-kór dr. Varga Franciska kullancs veszély védekezsés
Tovább olvasom

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított termékek

Magyarországon évente közel 16 milliárd forintos bevételkiesést és több mint 270 munkahely megszűnését okozza az élelmiszer- és italhamisítás, EU-s szinten pedig évente 2289 millió eurós veszteség éri a gazdaságot és közel 5700 munkahely szűnik meg a jelenség következtében. Bár a hamisított termékeket gyakran a luxuscikkekhez vagy a divatiparhoz társítják, 2020-ban az EU külső határain a második leggyakrabban lefoglalt termékkategóriát az élelmiszerek – jelentették.
2025. augusztus 17. 06:25 | behir.hu
élelmiszer- és italhamisítás Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatal
Tovább olvasom

Befejeződött a nyári aratás, kedvezőek a hozamok

A napokban befejeződött a nyári aratás Magyarországon. A rendelkezésre álló adatok alapján kedvezően alakulnak az idei betakarítás hektáronkénti hozamai és az össztermés az előzetes várakozásokhoz képest. Köszönet illeti a gazdákat szorgalmukért és kitartásukért, az elhivatott munkájuknak köszönhetően kerülhet ugyanis az új kenyér a magyar családok asztalaira. 
2025. augusztus 16. 06:27 | behir.hu
aratás Nagy István hozamok
Tovább olvasom

Amíg te pihensz, a véred életet ment! – Augusztus 31-ig tart a véradókampány

Az Országos Vérellátó Szolgálat és véradásszervező partnere, a Magyar Vöröskereszt közös nyári kampányával augusztus 31-ig várja az önkéntes véradókat. Az „Amíg te pihensz, a véred életet ment!” szlogen a szabadságolások időszakában rendszeresen visszaeső véradási aktivitásra hívja fel a figyelmet.
2025. augusztus 17. 07:24 | behir.hu
véradás Magyar Vöröskereszt Országos Vérellátó Szolgálat
Tovább olvasom
FEL