Keresés:

Majd húsz gól is kevés volt a csabai pólósoknak a pontszerzéshez

A felnőtt csapat belevágott az 51. bajnoki szezonba, az első körnek a hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszoda adott otthon. A szokásoknak megfelelően két mérkőzés várt a fiatalokkal megerősített gárdánkra, az egyik szegedi alakulat után következtek a szentesiek. A két mérkőzésen 19 gólt ért el a csabai alakulat, ám ez is kevés volt a pontszerzéshez.
2025. szeptember 21. 16:30 | behir.hu
felnőtt csapat Békésút-Békéscsaba felnőtt bajnokság
Tovább olvasom

A Csirkefogók nem bírtak román ellenfeleikkel

Tavaly még a gyermek I. korosztályba nevezte utánpótlását a klub, idén viszont az egy évvel fiatalabbak kapnak lehetőséget a Délkeleti területi vidékbajnokság során. A mezőny érdekessége, hogy két magyar klub mellett három határon túli (két román és egy szerb) egylet nevezett ebben a kategóriában. A nyitó fordulóban a csabai fiatalok rögtön két romániai csapattal találkoztak.
2025. szeptember 21. 20:00 | behir.hu
Csabai Csirkefogók Vízilabda Klub Délkeleti területi vidékbajnokság
Tovább olvasom

Békéscsaba, a makettezés Mekkája

Harmincegyedik alkalommal rendezték meg a Körös Makett Kupa – Nemzetközi Makett Kiállítást és Versenyt a Csabagyöngye Kulturális Központban. A mintegy háromszáz modellt felvonultató rendezvény kiemelt kategóriái a MiG-21-es vadászrepülőgép és a különleges feladatot végző harcjárművek voltak.
2025. szeptember 21. 13:28 | Fajó Attila
Csabagyöngye Kulturális Központ Pikó Tamás Czegle Zsolt XXXI. Nemzetközi Makett Kiállítás és Verseny
Tovább olvasom

Napközben nyithatják meg a Keleti pályaudvart

A tervezett felújítási munkálatokat maradéktalanul elvégeztük, de a Keleti pályaudvart nem tudtuk megnyitni vasárnap reggel – közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a helyszínen rögzített videóüzenetében.
2025. szeptember 21. 08:19 | behir.hu
felújítás Keleti pályaudvar újranyitás Hegyi Zsolt
Tovább olvasom

Minden, mi szem-szájnak ingere – Finomságok és mulatság a Vármegyenapon

Tizedik alkalommal rendezte meg Békés Vármegye Önkormányzata a Vármegyenapot pénteken és szombaton Békéscsabán. Az esemény második napján színes programok, többek között kézműves vásár, gasztronómiai különlegességek és gyermekfoglalkozások várták a látogatókat.
2025. szeptember 20. 15:20 | Osgyán Ágnes
Molnár Sándor dr. Takács Árpád Békés Vármegye Önkormányzata Vármegyenap PowerBeat Ütőegyüttes Grácia Mazsorett Együttes Békés Vármegyei Román Önkormányzat Karancsi Andrásné Simondán Vilmos Gádoros Nagyközség Települési Értéktár Bizottsága
Tovább olvasom

A 18 milliárdos keret felére érkeztek már be kérelmek a közvilágítási pályázaton

Több mint 500 vidéki kistelepülés jelezte eddig igényét a köztéri lámpatestek cseréjét ösztönző támogatásra, a 18 milliárd forint keretösszegű közvilágítási pályázaton a mostanáig befutott kérelmek összértéke meghaladta a 9 milliárd forintot - jelentette be pénteki bejegyzésében hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium.
2025. szeptember 21. 12:29 | behir.hu
Magyar Falu Program keretösszeg energiaügyi minisztérium közvilágítási pályázat Jedlik Ányos Energetikai Program lámpatestek cseréje
Tovább olvasom

Kétszázmillió forintos fejlesztés kezdődik a Belvárban

Kétszázmillió forint uniós támogatásból fejlesztik a Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnáziumot – közölte a projektgazda Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2025. szeptember 20. 19:25 | behir.hu
fejlesztés Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft. Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium Békéscsabai Tankerületi Központ TOP Plusz
Tovább olvasom

Sereglés 2025 – A Kárpát-medence népművészetének ünnepe Békéscsabán

Szeptember 20-án rendezik meg a teljes Kárpát-medencét felölelő Sereglés 2025 elnevezésű rendezvénysorozatot. A Sereglés napján több tízezer népzenész, néptáncos és kézműves mester ünnepli a Kárpát-medence népművészetét egy időben és közel 200 helyszínen, számtalan programmal várják az érdeklődőket.
2025. szeptember 20. 14:45 | Gulyás Gergő
gála Kárpát-medence népzenész Sereglés népművészet ünnep néptáncos
Tovább olvasom

Parádés mozdonyok bűvöletében – Második napja tart a vasútmodell kiállítás

Békéscsaba a hétvégén már a XXI. Nemzetközi Vasútmodell kiállítás és mozdonyparádénak ad helyet. A VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Ház mellett, a vasútállomás egykori várótermében is felsorakoztak a gyűjtők legféltettebb kincsei, de a Békéscsabai vasútállomásrakodó területe is izgalmas programokkal színesíti a háromnapos rendezvényt.
2025. szeptember 20. 14:10 | Fajó Attila
Kucseráné Szabó Mária Békéscsabai Vasútállomás VOKE Békéscsabai Vasutas Művelődési Háza XXI. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Mozdonyparádé
Tovább olvasom

Akku-punktúra – Veszélyes hulladékkal üzérkedett az eleki férfi

Veszélyes hulladékra és különösen jelentős mennyiségű hulladékra folytatólagosan elkövetett hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt egy 57 éves büntetett előéletű eleki férfival szemben, aki engedély nélkül gyűjtött fémhulladékot és akkumulátorokat.
2025. szeptember 21. 09:25 | behir.hu
vádemelés Elek veszélyes hulladék Gyulai Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése Békés Vármegyei Főügyészség
Tovább olvasom
FEL