Keresés:

Húsvéti locsolkodás Balassis módra

Az elmúlt hét barátságtalan időjárása után húsvét hétfőn végre kisütött a nap, de a Balassis lányok mégis vizes, átázott ruhát voltak kénytelenek viselni. A hagyományhű ünnepi locsolkodást, a táncegyüttes férfi tagjai végezték el, annak rendje s módja szerint.
2023. április 10. 14:53 | Fajó Attila
hagyomány Balassi Táncegyüttes népszokás húsvéti locsolkodás
Tovább olvasom

Harsonaszó az erzsébethelyi evangélikus templomban

Húsvéthétfőn harsonaszó töltötte be a jaminai evangélikus templomot. A hívek a Sztán Attila vezette fúvós zenekar szolgálatában gyönyörködhettek, mely az ilyentájt szokásos istentisztelet részeként kísérte a jelenlévő gyülekezet közös éneklését.
2023. április 10. 12:14 | Fajó Attila
Nagy Zoltán Erzsébethelyi Evangélikus Templom Sztán Attila húsvéti istentisztelet
Tovább olvasom

A Békéscsabáról induló Gubik Petra nyerte a Sztárban Sztárt

Véget ért a TV2 Sztárban Sztár című műsorának kilencedik évada. A nézők szavazatai alapján a döntőbe jutott négy versenyző közül pedig a színészi pályáját a Békéscsabai Jókai Színházban kezdő Gubik Petra lett a győztes. Ez azt jelenti, hogy ő lett az első női győztes az átalakulós produkcióban.
2023. április 10. 10:03 | behir.hu
Békéscsabai Jókai Színház Gubik Petra Sztárban Sztár
Tovább olvasom

Sikeresen zárult a Kick-box Diákolimpia

A megmérettetésre rekordszámú nevezés érkezett, hiszen több mint hatszázan indultak. Az utóbbi években a hazai kick-box diáksport fellegvára lett a békési megyeszékhely, amit jól mutat az is, hogy csak innen 40 versenyző lépett küzdőtérre.
2023. április 10. 06:28 | behir.hu
Gregor László diáksport JALTE Kick-box Diákolimpia
Tovább olvasom

Agrárium - Így igényelhetők a területalapú támogatások

A közös agrárpolitika (KAP) új rendszere nem csak új szabályokat, hanem új támogatási formákat is hoz a gazdák számára. A területalapú támogatásoknál újdonság lesz például az agrár-ökológiai program (AÖP) vagy az újraelosztó támogatás, de a fiatal gazdák számára is jóval komolyabb források állnak majd rendelkezésre. Dr. Cseh Tibor András, a Magosz főtitkárának összefoglalója
2023. április 9. 19:01 | behir.hu
területalapú támogatás földhasználó jogcím
Tovább olvasom

Nagy az érdeklődés a húsvéti programok iránt Gyulán

Többek között hagyományos tojásdíszítés és "szagos lötty" készítés is várta az érdeklődőket húsvét vasárnap a Gyulai várban és az Almásy-kastélyban. Az ünnepi programokon a városba érkező turisták nagy számban vettek részt.
2023. április 9. 19:26 | Vincze Attila
Gyula turizmus húsvét locsolkodás ünnep Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont Gyulai vár Erkel Ferenc Nonprofit Kft. tojásdíszítés nyúlbirodalom
Tovább olvasom

Inzulinpumpa és szenzor - korszerű eszközök a csabai kórház gyermekrészlegén

A gyermekdiabétesz kezelési módszerei sokat korszerűsödtek az elmúlt években, az egyszerű vércukormérő eszközöktől - egészen az inzulinpumpákig, illetve a vércukorszintet figyelő szenzor használatig jutott el a terápia. A Békés Megyei Központi Kórház békéscsabai gyermekgyógyászati részlegén inzulinpumpa centrum is működik, ahol az eszközök használatát bemutató külön oktató szobát is kialakítottak.
2023. április 10. 13:39 | Kovács Andrea
Békés Megyei Központi Kórház Dr. Réthy Pál Tagkórház 1-es típusú diabétesz dr. Kolozsi Anita gyermekgyógyászati részleg inzulinpumpa szenzor Iszáka Szabolcs Gyarmati Orsolya
Tovább olvasom

Kezedben a sorsod! – felhívás emlőszűrésre

Ma Magyarországon minden 11. nő mellében alakul ki rosszindulatú daganat, de az időben felfedezett mellrák 80 százaléka gyógyítható. A Békés Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya ingyenes emlőszűrésre hívja a 45-65 éves korcsortba tartozó hölgyeket.
2023. április 9. 15:28 | Kovács Andrea
mellrák emlőszűrés Békés Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály
Tovább olvasom
FEL