Keresés:

Jó, ha tudja! - Megnövekszik az autópályák forgalma a napokban

A szokásosnál is több vendégmunkás halad át az országon, ezért a gyorsforgalmi utakon nyugat-kelet irányban megnőtt a menetidő; a közlekedőknek a hétvégén és a következő napokban is telítettebb sávokra kell számítaniuk, főleg az M1-M0-M5-M43 útvonalon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton.
2023. július 30. 10:07 | behir.hu
forgalom autópálya Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Tovább olvasom

Végvári Napok – Javában zajlik a gyulai vár ostromát felidéző programsorozat

457 éve zajlott a gyulai vár történetének legfontosabb eseménye, amelyben a mintegy tizenötszörös túlerőben lévő oszmán hadsereg ostromolta az erődítményt. A hétvégi Végvári Napokon nyolc helyszínen, több mint kétszáz hagyományőrző tiszteleg azzal, hogy hadijátékkal eleveníti fel az egykori történéseket.
2023. július 29. 16:16 | behir.hu
felvonulás Gyulai vár bemutatók XI. Végvári Napok hagyoányőrzők
Tovább olvasom

Mohácsiné Szeverényi Ágnes: Életünk végéig emlegetni fogjuk ezt az utat

A hét elején hazatértek Toszkánából a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar tagjai, akik egy zenei fesztivál kapcsán utaztak Olaszországba. A talján kalandokról Mohácsiné Szeverényi Ágnessel, a zenekar egyesületének elnökével beszélgetett D. Nagy Bence műsorvezető a 7.Tv Aktuális című magazinjában.
2023. július 29. 15:37 | D. Nagy Bence
Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar Aktuális Mohácsiné Szeverényi Ágnes Toscana Music Festival
Tovább olvasom

Tilos fürdőzni a békéscsabai szökőkutakban

Tilos a békéscsabai szökőkutakban hűsölni és tisztálkodni, ugyanis ezek kizárólag látványelemek – tájékoztatott a város jegyzője. A szakemberek szerint a szökőkutak vízkezelésére használt vegyszerek összetétele és koncentrációja nem feltétlenül biztonságos fürdőzés szempontjából, ráadásul a porral, állatokkal, vagy esetleg más fürdőzőkkel bejutó szennyeződések is kockázatot jelentenek.
2023. július 29. 09:21 | Hidvégi Dávid
szökőkút Bacsa Vendel tilos dr. Seres Ábel szökőkutak
Tovább olvasom

Hetekkel hamarabb helyreállhat a forgalom a Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vonalon

Hetekkel hamarabb helyreállhat a menetrend szerinti forgalom a Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza vasútvonalon, ahol Kétpó település közelében július 9-én siklott ki egy tehervonat kilenc konténerszállító és tartálykocsija, tönkre téve a vágányokat. A Mészáros Csoporthoz tartozó V-Híd Zrt. segít helyreállítani a megrongálódott vágányt - közölte a társaság.
2023. július 28. 15:07 | behir.hu
vonatbaleset 120-as vasútvonal Budapest-Szolnok-Békéscsaba V-Híd Zrt.
Tovább olvasom

Hamarosan érkeznek a visszaváltó automaták

Mintegy 1500 arra kötelezett és jó néhány további önként jelentkező üzlet alkotja majd – mások mellett – a jövő év első napján induló kötelező visszaváltási rendszert. Addigra több ezer visszaváltó automatát kell telepíteni a fém-, az üveg- és a italcsomagolások számára, az utóbbiak közül a tejtermékek dobozai kivételek. Ám még hiányzik néhány jogszabály, az önként csatlakozók regisztrálása és automatával való ellátása pedig átcsúszhat 2024-re.
2023. július 28. 18:20 | behir.hu
szelektív hulladékgyűjtés visszaváltás automata Mohu
Tovább olvasom
FEL