Keresés:

Feljelentést fontolgat az Együtt

A Magyar Nemzet egyik példányával a kezében érkezett a Békés Megyei Önkormányzat épülete elé Bod Tamás az Együtt gyulai elnöke. Az újság címlapján Simonka György szerepelt, azzal a címmel: Brüsszeli pénzek a Simonka- körnek. Az Együtt elnöke kiemelte, hogy…
2017. május 30. 19:52 | Knyihár Mihály
TOP Bod Tamás Fidesz Simonka György feljelentés
Tovább olvasom

Takács Ferenc közleménye

Takács Ferenc, a Fidesz tótkomlósi elnöke, Tótkomlós város tanácsnoka, a megyei képviselő-testület tagja egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe. A közleményt az alábbiakban olvashatják: "Egy héttel ezelőtt Tóth Bertalan az MSZP frakcióvezetője interpellálta…
2017. május 30. 18:55 | Mikóczy Erika
Fidesz Tótkomlós tanácsnok Takács Ferenc
Tovább olvasom

Rendhagyó beszélgetéssel zárult a Terefere

Rendhagyó beszélgetéssel zárták az idei színházi évadban a Terefere a Művész Kávéházban című sorozatot. Kadelka László átadta a „kérdezősálat” és a vendégszékbe ült. A Kállai-díjas ügyelővel Niedzielsky Katalin publicista, színikritikus beszélgetett pénteken.…
2017. május 30. 18:01 | Kugyelka-Zámbori Eszter
Békéscsabai Jókai Színház Kadelka László Terefere
Tovább olvasom

Agora – szakmai műhelytalálkozó Gyulán

Kétnapos, az Agora kulturális központokhoz köthető szakmai műhelytalálkozót rendeztek Gyulán. A rendezvény keretében a résztvevők hétfőn stratégiai megállapodást írtak alá, kedden pedig ellátogattak az Almásy-kastélyba és a Gyulai Várba. Az elmúlt években…
2017. május 30. 17:38 | Mikóczy Erika
Gyula kastély Almásy-kastély Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. Gyulai vár Nemzeti Művelődési Intézet videó Kárpáti Árpád Művelődési Intézet Nonprofit Kft. Agora Program Erkel Ferenc Kulturális Központ
Tovább olvasom

20 éve éledt újjá a Judo Békéscsabán

Gyáni János vezetésével éledt újjá a judo Békéscsabán kerek húsz évvel ezelőtt. Az edző nem titkolt szándéka volt, hogy egy olimpikont neveljen ki az egyesülettel. A tréner úgy véli, jó at út, amin járnak, hiszen több országos bajnok és válogatott kerettag…
2017. május 30. 16:12 | Knyihár Mihály
Békés Megyei Kano Judo SE Gyáni János Judo
Tovább olvasom

„Festőnek születtem” – Szeverényi Mihály kiállítása a múzeumban

Fényben címmel nyílt meg Szeverényi Mihály kiállítása a Munkácsy Mihály Múzeum Tégla Termében. Az idén 65 éves festőművész tárlatának egy része visszatekintés a korábbi évtizedekre, nagyobbik hányada azonban az elmúlt öt év alkotásait tartalmazza. Szerényi…
2017. május 30. 15:13 | Mikóczy Erika
kiállítás Munkácsy Mihály Múzeum Szeverényi Mihály videó festőművész Fényben Szerényi Gábor Szeverényi János
Tovább olvasom

Közel 50 millió forintot nyertek békési egyesületek

  A Békési Városvédő és Szépítő Egyesület valamint a Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület sikeresen pályázott a Társadalmi szerepvállalás erősítése a közösségek fejlesztésével elnevezésű pályázaton. A pályázat eredményeként közel…
2017. május 30. 14:36 | behir.hu
támogatás Széchenyi 2020 Békési Városvédő és Szépítő Egyesület
Tovább olvasom

Még két napjuk van a civilszervezeteknek

  Hónap végéig kell elszámolniuk az 1 százalékos felajánlásokban részesült civil szervezeteknek. Csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre szja 1%-os felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a KOZ közleményt május 31-ig. A NAV elektronikus levélben is felhívta…
2017. május 30. 13:04 | Mikóczy Erika
civil szervezet elszámolás szja 1 százalék
Tovább olvasom

Jobbik: nem kellene hitelt felvennie az önkormányzatnak

Nem támogatta a város fejlesztési hitelfelvételét a Jobbik önkormányzati képviselője. Kocziha Tünde elmondta, soha egyetlen hitelt sem támogatott. Hangsúlyozta, a szóban forgó 450 millió forint rendelkezésre állna a város költségvetésében, ha az állam nem…
2017. május 30. 12:37 | Zsíros András
Jobbik Európai Bizottság Kocziha Tünde videó bérunió
Tovább olvasom

A 2018-as a munkából élők költségvetése

A jövő évi költségvetés minden magyar ember számára megteremti a lehetőségét annak, hogy ismét léphessen egyet előre a saját életében. A 2018-as büdzsé a munkából élőkről, a családokról, a biztonságról szól. Közösen tovább dolgozunk Dél-Békésért is, fejlesztjük…
2017. május 30. 11:38 | behir.hu
Simonka György Dél-Békés Magyarország erősödik
Tovább olvasom

Vívás: Kazár-arany és Dékány-bronz Tatáról

A múlt héten a felnőttek, ezúttal pedig a kadetek és a juniorok kezdték meg a pontgyűjtést a 2017-18-as ranglistákra. A helyszín most is a tatai edzőtábor patinás vívóterme volt. A megmérettetésen az Alföld Vívó Akadémia versenyzői is ott voltak és ezúttal…
2017. május 30. 11:08 | Kovács Dávid
vívás Alföld Vívó Akadémia Kazár Dóra Dékány Kinga
Tovább olvasom

Békéscsabán keresztül vezethet az új selyemút

Békéscsaba lehet az új selyemút egyik állomása – ezt mondta annak a delegációnak a vezetője, amelyik tegnap látogatott el Kínából a megyeszékhelyre. A kapcsolatfelvételben mindkét fél a gazdasági együttműködés lehetőségeit látja. Sanghai mellől, Kína Ninghai…
2017. május 30. 10:08 | Zsíros András
gazdaság Ferenczi Attila Szarvas Péter Orbán Viktor videó Yang Yong Kína
Tovább olvasom

Egy napra birtokba vették a várost a gyerekek

Kalózok és inkák várták a békéscsabai gyermekeket a Városi Gyereknapra. A programot ezúttal is a Békés Megyei Könyvtár, a Csabagyöngye Kulturális Központ és a Munkácsy Mihály Múzeum közösen hívta életre. Az egész napos eseményen a karon ülő kisgyermekektől…
2017. május 29. 17:09 | Kugyelka-Zámbori Eszter
Munkácsy Mihály Múzeum Herczeg Tamás Békés Megyei Könyvtár Csabagyöngye Kulturális Központ Városi Gyereknap Csaba Baba videó
Tovább olvasom
FEL