Keresés:

Nyitott templom éjszakája szombaton, Békéscsabán is

Szeptember 16-án, szombaton 17 órától késő esti a jaminai Jézus Szíve katolikus templom különböző rendezvényekkel készül a Nyitott templomok éjszakájára. A programok nyitottak, azokhoz bárki csatlakozhat. Az érdeklődők ezen a napon könyvbemutatón, misén,…
2017. szeptember 13. 11:55 | Mikóczy Erika
Hajtmann Ildikó fényfestés Jézus Szíve templom Nyitott templomok éjszakája áhítat
Tovább olvasom

Két baleset, egy súlyos és egy könnyű sérült

Csanádapáca külterületén egy autó vezetője, Békésen egy motoros szenvedett balesetet. Békés megyében szeptember 12-én két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Csanádapáca külterületén, 7 óra 15 perc körül…
2017. szeptember 13. 11:01 | behir.hu
baleset könnyű sérülés motoros
Tovább olvasom

A tervek szerint november elején nyit majd a Veszely Csárda

Az előzetes ütemterv szerint halad a Veszely Csárda felújítása, így november első napjaiban megnyithatják azt az éttermet, amelynek hajdani elődje már a 19. században is működött – tudtuk meg Kopp Mártontól, a tulajdonos Kopp Export Import Kft. gazdasági…
2017. szeptember 13. 10:04 | behir.hu
felújítás videó Veszely Csárda Kopp Márton Kopp Export Import Kft. nyitás hagyományos ételek
Tovább olvasom

Novák Katalin: Magyarország élen jár az átoltottságban

Magyarország élen jár az életkorhoz kötött kötelező védőoltások tekintetében, az átoltottság aránya a gyerekeknél csaknem 100 százalékos - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára szerda reggel…
2017. szeptember 13. 09:01 | behir.hu
Emberi Erőforrások Minisztériuma Novák Katalin WHO Egészségügyi Világszervezet átoltottság
Tovább olvasom

Feloldották a tűzgyújtási tilalmat

Azonnali hatállyal feloldotta a tűzgyújtási tilalmat a földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra – közölte a Földművelésügyi…
2017. szeptember 13. 08:59 | behir.hu
Földművelésügyi Minisztérium tűzgyújtási tilalom
Tovább olvasom

Kézilabda: Biztosan nyertek Orosházán a veszprémi sztárok

Legnagyobb sztárjaival érkezett Orosházára a Bajnokok Ligájára hangoló Telekom Veszprém. Buday Dániel együttese nagyot harcolt, de fejet kellett hajtania a kiváló erőkből álló címvédő előtt.   Orosházi FKSE-LINAMAR – Telekom Veszprém 21-40 (13-21) K&H liga…
2017. szeptember 12. 22:26 | Kovács Dávid
kézilabda Orosházi FKSE-Linamar Buday Dániel videó Telekom Veszprém Herjeczki Balázs Lubomir Vranjes Ligetvári Patrik
Tovább olvasom

TISPOL - ellenőrzés a biztonság jegyében

Szeptember 13-ig kiemelt ellenőrzést folytat a magyar rendőrség is, csatlakozva a TISPOL SEATBELT összeurópai közlekedésbiztonsági akcióhoz, melynek célja a passzív biztonsági eszközök meglétének, használatának ellenőrzése. A szakemberek szerint, ha ezeket…
2017. szeptember 12. 19:40 | Horváth Szabolcs
TISPOL Békés Megyei Rendőr-főkapitányság videó közúti ellenőrzés
Tovább olvasom

A megye egyik legnagyobb foglalkoztatója a Budapest Bank

A Budapest Bank Békéscsabai Bankműveleti Központja 2006 óta több mint 2100 embernek adott munkát, ezzel a megye egyik legnagyobb foglalkoztatója – emelte ki a város polgármestere a pénzintézet vezetőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Emellett a műveleti…
2017. szeptember 12. 17:55 | Papp Ádám Sándor
Békéscsaba Szarvas Péter támogatás munkahelyteremtés Budapest Bank Lasetzky Frigyes videó Tóth Viktor
Tovább olvasom

Atlétika Csapatbajnokság: Hat csabai első hely Székesfehérváron

Székesfehérváron rendezték a Csapatbajnoki Atlétikai Döntőt. A csabai versenyzők összesen hat első helyet és több értékes pozíciót gyűjtöttek, a Viharsarok elnevezéssel induló csapat a 10. helyen zárt. Márton Anita a súlylökés és diszkoszvetés megnyerése…
2017. szeptember 12. 17:06 | behir.hu
atlétika Viharsarok! csapatbajnokság Kopp Békéscsabai Atlétikai Club
Tovább olvasom

Erősödhet a Szeged-Békéscsaba-Debrecen háromszög

Nagy volumenű beruházások és felújítások várhatóak Békés megyében a következő időszakban. A tervek szerint 2019 végén átadják az M44-es gyorsforgalmi utat, de zöld lámpát kapott az M47-es autóút is, amely Szegedet Békéscsabán át Debrecennel kötné össze. A…
2017. szeptember 12. 15:29 | Papp Ádám Sándor
Póstelek Szarvas Péter beruházás Gerla kastély felújítás Szabadkígyós Lázár János Wenckheim kerékpárút videó autóút M44-es gyorsforgalmi út Kiss Boglárka Wenckheim
Tovább olvasom
FEL