Keresés:

Molotov-koktélt dobtak a Győr-Moson-Sopron megyei halőr autójára

Az éjszaka közepén a ház előtt álló autója ablakát betörték, majd Molotov-koktélokat dobtak ismeretlenek a Győr-Moson-Sopron megyei horgászszövetség halőri csoportvezetőjének kocsijába. A miniszteri elismerést is kapott halőr egyterűje teljesen kiégett, majdnem…
2018. május 7. 06:31 | Tószögi György
horgászat halászati őrzés Molotov-koktél Magyar Országos Horgász Szövetség
Tovább olvasom

Labdarúgás: Meglepetésre vendég siker a Kórház utcában

Két győzelmet követően hazai pályán szerepelt a csabai labdarúgó csapat, ezúttal a kiesés ellen menekülő Budafok együttesét fogadták Boér Gáborék. Más célokért küzd a két együttes, és a legutóbbi Szolnok elleni idegenbeli 4-1-es győzelem is inkább azt sejtette,…
2018. május 6. 21:01 | Szegedi Zsolt
labdarúgás Békéscsaba 1912 Előre bajnokság Boér Gábor Merkantil Bank Liga Tóth Bálint Budafok
Tovább olvasom

Újraszentelték az Úr házát, a jaminai evangélikus templomot

Kettős ünnep van ma: a gyülekezetek vasárnapja és anyák napja. Ünnepeljük az imádkozó gyülekezeteket, és az édesanyákat, akik talán először hoztak el bennünket az Úr házába – mondta Gáncs Péter püspök vasárnap délután a jaminai evangélikus templomban, ahol…
2018. május 6. 18:45 | Mikóczy Erika
evangélikus templom istentisztelet Kondor Péter Jamina szentelés Nagy Zoltán Liska András Kutyej Pál videó Gáncs Péter püspök beiktatás
Tovább olvasom

Terefere Rálik Szilviával a Művész Kávéházban

Rálik Szilviával folytatódik a népszerű Terefere a Művész Kávéházban beszélgetős sorozat május 11-én, 17 órától.   A Békéscsabán született énekesnő a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát magánének szakon, majd az egyetemi tagozaton…
2018. május 6. 17:36 | behir.hu
Művész Kávéház Rálik Szilvia
Tovább olvasom

Hetvenmilliárd forintos kkv-hitelprogramot hirdet az MFB

Kiemelkedően sikeres tesztidőszakot követően a Magyar Fejlesztési Bank hetvenmilliárd forint keretösszeggel, MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukció II. elnevezéssel hirdet hitelprogramot elsősorban olyan vállalkozások számára, amelyek méretükből…
2018. május 6. 16:25 | behir.hu
fejlesztés hitel versenyképesség mikro- kis- és középvállalkozások Magyar Fejlesztési Bank
Tovább olvasom

Kedden alakul meg az új Országgyűlés

Alakuló ülést tart kedden az Országgyűlés, a mandátumot szerzett képviselőket Áder János köztársasági elnök köszönti, aki - Orbán Viktor személyében - javaslatot tesz az új miniszterelnökre. Az ülés - a parlament honlapján közzétett napirendi javaslat szerint…
2018. május 6. 15:39 | behir.hu
Országgyűlés Orbán Viktor Áder János országgyűlési választás beszámoló alakuló ülés megbízólevél parlamenti bizottságok kormányalakítás
Tovább olvasom

Sikerrel pályázott a szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztésére a BSZC

A Békéscsabai Szakképzési Centrum az „Eredményes Békéscsabai Szakképzésért” elnevezésű GINOP-6.2.3-17-2017-00027 azonosító számú pályázat keretében „a szakképzési intézményrendszer átfogó fejlesztésére” vissza nem térítendő támogatásban részesül. Az Európai…
2018. május 6. 14:18 | behir.hu
szakképzés pályázat Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi 2020 Európai Szociális Alap Európai Uniós fejlesztések
Tovább olvasom

Idén is jön a Csabai Nyár!

Idén is lesz Csabai Nyár. A csabainyar.net közzétette, milyen színházi programokkal készülnek a nyárra Békéscsabán.     2018. június 15. péntek 20.30, a városháza díszudvara     Dan Goggin:  APÁCÁK musical komédia - a Magyar Zenés Színház előadása Goggin…
2018. május 6. 13:08 | behir.hu
Csabai Nyár színházi programok
Tovább olvasom

Megjelent a Gyulai Várszínház 55. évadának programfüzete

Idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket június 24-e és augusztus 11-e között a Gyulai Várszínház. Megjelent a Gyulai Várszínház 55. évada nyári programjának műsorfüzete, amelyben Elek Tibor, a várszínház igazgatója a következőket írja a nyári…
2018. május 6. 12:34 | behir.hu
Gyulai Várszínház Elek Tibor műsorfüzet kínálat
Tovább olvasom

Május 15-éig lehet nevezni a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratonra

Június 2-3-án jön a 21. Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Nemzetközi Szupermaraton. A szervező Kopp Békéscsabai Atlétikai Club felhívja az érdeklődők figyelmét arra, hogy nevezni május 15-éig lehet. A szupermaraton ezúttal a Békéscsaba–Szabadkígyós–Újkígyós–Pusztaottlaka–Medgyesegyháza–Mezőkovácsháza–Battonya–Tornya–Varjas–Arad…
2018. május 6. 11:28 | behir.hu
határidő Kopp Békéscsabai Atlétikai Club Békéscsaba-Arad-Békéscsaba Nemzetközi Szupermaraton nevezés
Tovább olvasom

A nap sztorija – 57 éves a nők ÁLMA

Ma ünnepli 57. születésnapját korunk talán legkedveltebb és legsármosabb filmsztárja, George Clooney. Anyák napja alkalmából a behir napi rovata igyekszik az anyák, a nagymamák, a leendő anyák kedvébe járni és a mai napon a nők nagybetűs álmának életútját…
2018. május 6. 09:48 | Diós Zsolt
születésnap A nap sztorija George Clooney
Tovább olvasom

Új megoldások a hazai posták működésében

A posták sem maradhatnak ki a legújabb technológiák alkalmazásából. A szakma előtt álló kihívások jelentős része ugyanis kezelhető a digitális eszközök bevetésével –, ez is kiderült a Magyar Idők beszámolójából, amelyet arról a találkozóról írtak, amit a …
2018. május 6. 08:41 | behir.hu
Magyarország Magyar Posta technológia
Tovább olvasom

Szferléné Dénes Pálma sokgyermekes édesanya

Minden gyermek születése felér egy kisebb csodával. Van, akinek ez a csoda nem adatik meg, van, akinek egyszer-kétszer, és van, akinek többször is. Szferléné Dénes Pálma – akivel anyák napja alkalmából beszélgettünk az anyaságról, családról – nyolcszoros…
2018. május 6. 07:28 | Mikóczy Erika
gyerekek anyák napja édesanya nagy család Szferléné Dénes Pálma
Tovább olvasom
FEL