Keresés:

Óvodai jelentkezés és beíratás Békéscsabán

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény hatályos rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie. Ez a kötelezettség azon gyermekekre vonatkozik, akik 2019. szeptember 1. előtt születtek, és még nem járnak óvodába. Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik.
2022. március 31. 07:28 | behir.hu
Óvodai beíratás Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
Tovább olvasom

Muzsikaszó mellett fürdött egész Békéscsaba

100 éves az Árpád fürdő. Egészen pontosan augusztus 1-én lesz egy évszázada, hogy kitárta kapuit a békéscsabai strandfürdő. A nagy eseményről a Körösvidék című lap 1922. augusztus 2-án kelt cikkéből értesülhetünk, amelyben a jó tollú szerző kifejti, hogy az egész város lázas érdeklődéssel várta azt a napot, amikorra a megnyitót hirdették.
2022. március 30. 17:50 | Erdei-Kovács Zsolt
Békéscsaba Zsadon Endre történelem Ugrai Gábor helytörténet fürdő várostörténet centenárium árpád fürdő múlt
Tovább olvasom

2000 fürdőbelépővel támogatja a Gyulai Várfürdő a Vöröskereszt véradó akcióját

Szerda délelőtt a Gyulai Várfürdő Kft. tárgyalójában tartottak sajtótájékoztatót, amelyen Kun Miklós ügyvezető illetve Tóth Zoltánné, a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének megyei vett részt. Az eseményen a Gyulai Várfürdő kétezer, azaz közel 6 millió forint értékű fürdőbelépőt adományozott a Vöröskeresztnek. A támogatói jegyek átadása során, a támogatói szerződést is aláírták a felek.
2022. március 30. 14:35 | Csiffáry Zsuzsanna
véradás Magyar Vöröskereszt fürdőbelépő Gyulai Várfürdő Kft. támogatói jegy
Tovább olvasom

A szomszédban még 14. havi nyugdíj is jár

Ezer eurós garantált alapnyugdíj, kötelező megtakarítás, vagy épp támogatott munkavállalás nyugdíjasként. Cikkükben bemutatunk néhány példát, hogyan adnak választ a nyugati országok a nyugdíjrendszer problémáira.
2022. március 30. 14:00 | behir.hu
nyugdíj Nagy-Britannia Ausztria Egyesült Királyság öregségi nyugdíj
Tovább olvasom

Mézes Húsvét a Munkácsy Mihály Múzeumban

Újabb programsorozat a Mézes Gondolatokhoz kapcsolódva, a Munkácsy Mihály Múzeumban. Még februárban nyílt meg a kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum vándorkiállítása, amely a beporzók szorgos életét mutatja be. A szervezők a kiállítás mellé különböző kísérőprogramokat kapcsoltak.
2022. március 30. 13:42 | behir.hu
Munkácsy Mihály Múzeum mézeskalács Munkácsy-negyed Mézes gondolatok Mézes Húsvét viaszgyertya
Tovább olvasom

Méhészek figyelem! Tízmilliárd forintos pályázat nyílik!

Méh állatjóléti pályázatot hirdet a kormány a méhészeti ágazat hatékonyságának növelése, az állatjóléti feltételek javítása és ezen keresztül a méh- egészségi problémák megelőzése érdekében, 10 milliárd forintos keretösszeggel - mondta kedden agrárminiszter.
2022. március 30. 12:40 | Vári Bianka
méhészet Nagy István Agrárminisztérium állatjóléti pályázat
Tovább olvasom

A diákok jobban megértik a történelmet interaktív módon

Trianon 100 Összetartoztunk - Összetartozunk címmel nyílt kiállítás Békéscsaba főterén. Az utazó tárlat a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulója alkalmából jött létre. Kedd délelőtt a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola hetedikes diákjai rendhagyó történelemórán tekintették meg a vándorkiállítást.
2022. március 30. 10:07 | Szabó Judit
kiállítás Békéscsaba főtér történelem Trianon 100
Tovább olvasom
FEL