Keresés:

Mozgással a rák ellen

Világszerte négyből egy felnőtt nem mozog eleget, de a gyerekeknél még rosszabb a helyzet: a serdülők 80 százaléka él mozgásszegény életmódot, pedig testmozgással csökkenthető a rák kialakulásának kockázata is.
2024. január 20. 13:23 | behir.hu
prevenció mozgás Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ rákmegelőzés
Tovább olvasom

A fény felé - kiállításával két elhunyt tagjára emlékezik a Márvány Fotóműhely

A Márvány Fotóműhely tagjainak alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a Lencsési Közösségi Házban. A fény felé című kiállítást a fotóklub két elhunyt tagjának tiszteletére állították össze. A harmincnyolc képet február 9-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
2024. január 20. 11:25 | Kovács Andrea
kiállítás Lencsési Közösségi Ház Márvány Fotóműhely Varga Tamás Katona Péter magyar kultúra napja A fény felé Barabás Ferenc Bazsó Imre Petró Zsolt
Tovább olvasom

Zöld önkormányzat: Főként fenyőket, tujákat, nyírfákat kellett kivágni Csabán

Múlt évben a klímaváltozás jelei Békéscsabán is feltűnővé váltak: sok kiszáradt, beteg fát lehetett látni a város különböző pontjain. A közgyűlés éppen ezért 30 millió forintot különített el több mint 600 fa kivágására. Dr. Juhász István tanácsnokot (Hajrá Békéscsaba) arról kérdeztük, hol tart a folyamat jelenleg.
2024. január 20. 10:24 | behir.hu
faültetés klímaváltozás fakivágás tanácsnok dr. Juhász István
Tovább olvasom

Kedvező tapasztalatok: Jól működik az új ügyeleti rendszer Békés vármegyében is

Jól működik a tavaly májusban bevezetett új ügyeleti rendszer Békés vármegyében. Az Országos Mentőszolgálat tájékoztatása szerint januárban országosan elérte a háromszázezret az egységes alapellátási ügyeleti rendszerben ellátott betegek száma, ebből Békésben több mint húszezer pácienst kezeltek.
2024. január 19. 19:23 | Vincze Attila
Gyula Békéscsaba Orosháza Országos Mentőszolgálat Szarvas Elek háziorvosi ügyelet Békés vármegye ügyeleti rendszer egységes alapellátás Hangai József dr. Ramasz Károly
Tovább olvasom

Hagyományt teremt a kormányhivatal – jövőhéten újra jön a „Főzz és segíts!”

A „Főzz és segíts!” – farsangi forgatag elnevezésű rendezvénnyel, valamint az évindító agrárvidékfejlesztési és élelmiszerlánc-biztonsági tanácskozással kapcsolatban tartott közös sajtótájékoztatót a Békés Vármegyei Kormányhivatal és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Vármegyei Igazgatósága pénteken. A jótékonysági főzést másodjára rendezik meg január 25-én.
2024. január 19. 18:35 | Hidvégi Dávid
Prohászka Béla Kozsuch Kornél dr. Takács Árpád Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetsége Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Megyei Igazgatósága Békés Vármegyei Kormányhivatal II. Főzz és Segíts Jótékonysági Főzés
Tovább olvasom

Vizsgahelyzet: Szombaton tartják Békésben is a középiskolai felvételiket

Szombaton tartják a Békés vármegyei középfokú oktatási intézményekben is a központi felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, valamint a hat és nyolc évfolyamos gimnáziumokba jelentkező diákoknak. A tanulók magyar nyelvből és matematikából vizsgáznak.
2024. január 19. 17:43 | Vincze Attila
felvételi Békéscsabai Belvárosi Általános Iskola és Gimnázium középiskola Paláncz György középiskolai központi felvételi vizsga BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium Malatyinszki Anita
Tovább olvasom

Más szolgáltatásokat is nyújtó posta nyílhat Békéscsabán a tavasz folyamán

Számos konzultáció történt a Magyar Posta vezetésével arról, hogyan lehet újra elérhetővé tenni a postai szolgáltatásokat a város azon pontjain, ahol ezek jelenleg nem biztosítottak – tette közzé pénteken délután a hivatalos közösségi oldalán Herczeg Tamás országgyűlési képviselő.
2024. január 19. 15:00 | behir.hu
Herczeg Tamás országgyűlési képviselő posta Magyar Posta Zrt.
Tovább olvasom

Gyuricza Beáta: Egy jó kihívás és fejlődési lehetőség a BRSE-nél dolgozni

Egy fiatal, ambiciózus szakemberrel bővült nyár folyamán a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület stábja! Gyuricza Beáta fizioterapeutaként segíti a felnőtt csapatot, fő területe a prevenció és a rehabilitáció. A BRSE TV legutóbbi adásában vele beszélgettünk.
2024. január 19. 14:48 | Hidvégi Dávid
BRSE Swietelsky-Békéscsaba interjú masszőr fizioterapeuta regenerálódás gyógytornász Dominika Strumilo Gyuricza Beáta
Tovább olvasom
FEL