Kerékpártúrával ünneplik a Postások 150 éves önállóságukat

2017. július 11. 19:00 | Szabó Rita

A Magyar Posta önállóvá válásának 150. évfordulóját kerékpártúrával ünnepli a Dunántúli Postás Sportegyesület és Kelet-magyarországi Postás Sportegyesület. 150 év - 150 nap Kerékpártúra résztvevői az országhatár mentén 40 szakasz alatt váltóban teljesítik a 1800 kilométeres távot.

A túra május 4-én startolt Budapesten a Benczúr utcából a Postás Művelődési Ház elől. Az azóta eltelt két hónap alatt mintegy 16 dunántúli és 4 kelet-magyarországi szakaszt teljesítettek a magyar postások váltóban.

A 18. szakaszra 44 békéscsabai és környékbeli postás indult Békéscsabáról Vésztőre szombaton. A túra indítása előtt a Békéscsaba 1 Posta vezetője, Csordás Gyula olvasta fel kollégáinak azt a levelet, amelyet Illés Zoltán a posta vezér-igazgatója írt a túra résztvevőinek.

A köszöntők után a váltóbotban elhelyezett üzenetet átadta a csoportot vezető Csuvár Attilának, aki Vésztőig vitte azt. Ezt követően eldördült a startpisztoly és a több mint 40 postás nem sokkal 8 óra után elindult a több mint 35 kilométeres kerékpártúrára.

150 év - 150 nap Kerékpártúra október 5-én, a postások világnapján ér véget .

További programok »

FEL